Légiósok: Borzasztó volt átélni a pusztítást – Nagy Gergely

Vágólapra másolva!
2023.09.15. 08:38
null
Négy pontot szerzett az eddigi három fordulóban Nagy Gergely csapata (Fotó: PASZ Lamia)
Nagy Gergely, a görög élvonalbeli PASZ Lamia kapusa testközelből tapasztalta, milyen pusztítást végzett a Daniel nevű vihar az országban – és bízik benne, hogy már a szombati, OFI elleni bajnokin újra ő állhat a kapuban.

Kemény napokat élt meg a válogatott szünetben Nagy Gergely, a görög első ligás PASZ Lamia magyar kapusa: a múlt héten Lamia térségében is pusztított a több halálos áldozatot követelő, Daniel nevű vihar, amely a meteorológusok szerint az utóbbi csaknem száz év legnagyobbja volt Görögországban.

„Múlt hét kedden, szerdán és csütörtökön gyakorlatilag végig zuhogott az eső – mondta lapunknak a Lamia 29 éves futballistája. – Képzeljük el, amikor a Balatonra lecsap egy gyors nyári zápor: itt is ez történt, csak nem percekig, hanem napokig tartott. Szinte minden víz alá került, a családunknak az volt a szerencséje, hogy hegyen lakunk, a tengertől nem messze, így minket ez kevésbé érintett. Csupán annyira, hogy amikor edzésre akartam menni, az egyik úton átfolyt az a patak, amelynek onnan körülbelül egy kilométerre kellett volna folynia - ennyire megáradt... Félelmetes volt! Korábbi görög klubom városában, Láriszában sokkal súlyosabb volt a helyzet: a város egy medencében fekszik, egy idő után csak a házak teteje látszott. Éppen a Láriszával játszottunk volna felkészülési mérkőzést – amely természetesen elmaradt –, s azt hallottuk, hogy négy játékosuknak is azonnal el kellett hagynia az otthonát, mert veszélyben volt az életük a megáradó patakok és folyók miatt. Hogy mennyi eső hullott, azt jól szemlélteti, hogy a szakemberek szerint három nap alatt az egész éves görög átlag leesett. Borzasztó volt ezt átélni.”

A légiós elmondta, hogy végül egy harmadik ligás görög csapattal játszottak, nyertek 3–0-ra, s kezdőként hatvan percet védett. Érdekes helyzetbe került a korábbi paksi kapus: az első fordulóban, a Volosz ellen (2–2) végig pályán volt, ezután viszont az egyik edzésen megsérült, s bár a kispadra leülhetett az Arisz ellen (1–0), Alexei Koselev kapott bizonyítási lehetőséget. A 25-szörös moldovai válogatott benn maradt a csapatban, s ő állt a gólvonalon az Olympiakosz ellen is (0–4).

„Szerencsére teljesen felépültem a sérülésemből, az pedig érthető, hogy kapott gól nélküli meccs után a vezetőedző nem változtat az összeállításon. Az Olympia­kosz más szintet képvisel, úgy nyert tükörsimán, hogy korántsem nyújtott százszázalékos teljesítményt – meglátjuk, hogy az OFI elleni szombati hazai bajnokin ki véd. Hiszek benne, hogy én, ezért dolgozom, nincs más feladatom, mint úgy készülni, hogy ha újra esélyt kapok, bizonyítsak. Mi lehet a reális célunk a bajnokságban? Eddig négy pontot szereztünk, ami jónak mondható, a következő négy bajnokin pedig eldőlhet, hogy nézegethetünk-e felfelé a tabellán. Hasonló képességű együttesekkel mérhetjük össze tudásunkat ebben az egy hónapban, jól kell kijönnünk ebből a sorozatból. Remélem, így lesz – velem a kezdőben!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik