Légiósok: Szalai góllal debütált, a Basel legyőzte a sereghajtót

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.02.19. 22:24
null
Szalai Ádám a gólját ünnepli (Fotó: Twitter/FC Basel)
Szalai Ádám góllal debütált a Baselben, amely 3–0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Lausanne-t a svájci labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában.

A magyar válogatott csapatkapitányát a hét elején szerződtette a Basel, miután saját kérésére szerződést bontott előző klubjával, a Bundesligában szereplő Mainzcal. A 34 éves csatár azonnal edzésbe állt a svájci együttesnél, és a Lausanne elleni szombat esti találkozóra már be is nevezték.

Szalai a szünetben állt be, amikor még 0–0 volt az eredmény. A Basel a második félidő elején hamar megszerezte a vezetést Michael Lang találatával, majd nem sokkal később büntetőhöz jutott, ám azt Fabian Frei kihagyta.

A 65. percben aztán Szalai megduplázta a hazai gárda előnyét: Valentin Stocker lágy beadása után – a svájci beszámolók szerint – hat méterről fejelt a Lausanne kapujába.


Forrás: kzs10


A harmadik gólt a mérkőzés hajrájában az ifjú német védő, Noah Katterbach szerezte.

A Basel a legutóbbi hat bajnoki meccséből a másodikat nyerte meg, és a vasárnap pályára lépő Young Boyst megelőzve fellépett a tabella második helyére.

SVÁJC, SUPER LEAGUE
22. FORDULÓ
FC Basel–Lausanne 3–0
Basel: Szalai Ádám a szünetben állt be, és a 65. percben gólt szerzett.
A bajnokság élcsoportja: 1. FC Zürich 49 pont (21 mérkőzés), 2. Basel 40 (22), 3. Young Boys 39 (21)

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
20. FORDULÓ

Admira–LASK 0–3
Admira: Major Sámuel az 59. percben állt be.
AUSZTRIA, 2. LIGA
17. FORDULÓ

Austria Lustenau–Lafnitz 2–1
Lustenau: Tiefenbach Dánielt nem nevezték a mérkőzésre.

HOLLANDIA, EREDIVISIE
23. FORDULÓ

AZ Alkmaar–Heracles 2–1
AZ: Kerkez Milost nem cserélték be; Heracles:Szőke Adrián kezdőként a 72. percig volt a pályán.

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
24. FORDULÓ

Dragovoljac–Hajduk Split 0–3
Hajduk: Lovrencsics Gergő nem állt be.
Istra 1961–NK Osijek (Eszék) 2–3
Osijek: Kleinheisler László kezdőként a 92. percig volt a pályán.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
22. FORDULÓ

Slask Wroclaw–Piast Gliwice 1–3
Slask: Tamás Márkot nem cserélték be; Piast Gliwice:Vida Kristopher sárga lapos eltiltás miatt nem játszott.

OLASZORSZÁG, SERIE B
24. FORDULÓ
Monza–Pisa 1–2
Pisa: Nagy Ádám végigjátszotta a mérkőzést.
Parma–Ternana 2–3
Parma: Balogh Botondot nem cserélték be.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
21. FORDULÓ

Pohronie–Slovan Bratislava (Pozsony) 3–4
Slovan: Holman Dávid végig a kispadon ült.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik