NB I: vírushelyzet – íme, az MLSZ intézkedési programja!

Vágólapra másolva!
2020.08.19. 17:38
null
Fotó: Tumbász Hédi
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szerdán rendkívüli elnökségi ülést tartott, és döntéseket hozott a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében. A szövetség hivatalos honlapján megjelent tájékoztatás szerint már a hétvégi NB I-es fordulót a most meghozott intézkedésnek megfelelően kell megrendezni.

 

Az MLSZ – amely továbbra is az országos járványügyi intézkedések szerint határozza meg a bajnokság lebonyolításának feltételeit – a klubokkal egyeztetve kétfokozatú intézkedési programot fogadott el, amelyet a járvány aktuális helyzetének megfelelően kell alkalmazni.

A jelenlegi helyzetre (alapfokozat) a következő döntéseket hozta az elnökség a szövetség honlapjának beszámolója szerint:

• Az élvonalbeli kluboknak haladéktalanul járványügyi felelőst kell kinevezniük.

• Központi tesztrendszer keretében minden bajnoki mérkőzés előtt legfeljebb 72 órával PCR-tesztet kell elvégezni a meccsen részt vevő valamennyi sportszakemberen. Az elvégzett tesztekről nyilvántartást kell vezetni, az eredményekről az MLSZ folyamatos tájékoztatást kap.

Minden mérkőzés szervezésekor sportzónát kell kijelölni, amelynek használata és az abba történő belépés szigorú szabályok szerint történik.

• A játékosokkal közvetlenül nem érintkező, de akár a mérkőzések között is a sportzónában dolgozó személyzetre szigorú higiéniai előírások és megelőző intézkedések vonatkoznak.

Az MLSZ szabályzatai átmenetileg kiegészítésre kerülnek azokkal a szabályokkal, amelyek szükséges esetekben lehetővé teszik a zökkenőmentes és rövid határidővel történő döntéshozatalt (ki nem állás, halasztási kérelem, fegyelmi ügyek).

Amennyiben az országos járványügyi hatóság korlátozásokat, szigorításokat ír elő (az MLSZ intézkedésében a 2. fokozat), akkor ezeket a szövetség alkalmazni fogja saját szabályzataiban. Emellett a kötelező tesztrendszert kiterjeszti a sportzónában dolgozó valamennyi személyre, és életbe lépteti a nézőtéri zónára vonatkozó egészségvédelmi szabályokat. A körülményektől függően, indokolt esetben sor kerül majd az 5 csere ismételt engedélyezésére.

Amennyiben egy játékos vagy stábtag tesztjének eredménye pozitív, őt azonnal az előírt módon el kell különíteni, értesíteni kell az adott személyt, az MLSZ-t, valamint intézkedni kell a többi játékos és stábtag egészségének védelméről és ismételt teszteléséről.

Az elnökség döntött arról is, hogy a magyar utánpótlás-válogatottak további intézkedésig nemzetközi programokon nem vesznek részt.

Mint ismert, a napokban kiderült: a Puskás Akadémia első csapatának több játékosa pozitív koronavírustesztet produkált. A felcsútiak múlt hét végi, Honvéd elleni NB I-es bajnoki mérkőzése elmaradt, és későbbi időpontra halasztották a 2. fordulóbeli, Kisvárda elleni meccsüket is.

Korábban a kisvárdaiaknál is akadt fertőzött játékos.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik