NB II: a Budapest Honvédtól igazolt középpályást a Siófok

Vágólapra másolva!
2023.07.13. 11:27
null
László Dávid Siófokon folytatja pályafutását (Fotó: Facebook/BFC Siófok)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Siófoknál folytatja a pályafutását a Budapest Honvéd középpályása, László Dávid – tájékoztatott a hivatalos oldalán a Balaton-parti klub.

 

Újabb játékost szerződtetett az NB II-es Siófok. Az előző idényben a tabella nyolcadik helyén végző klub a Budapest Honvéd középpályását, László Dávidot szerezte meg.

László korábban játszott kölcsönben Budafokon, Szentlőrincen és egy kooperációs szerződés keretében egy meccsen már a Siófok színeiben is pályára lépett.

A 21 éves középpályás a 2022–2023-as évadban 33 meccsen játszott a másodosztályban a Szentlőrincben színeiben, a találkozókon három gólt szerzett és öt gólpasszt osztott ki.

„Nagyon jól és gyorsan befogadtak, nagyon jó közegbe érkeztem, és pozitívan állok a szezon elé. Magamtól mindenképpen azt várom, hogy beverekedjem magam a kezdőcsapatba, minél jobb teljesítményt szeretnék nyújtani, gólokkal és gólpasszokkal, jó játékkal segíteni a csapatot” – nyilatkozott a siófokiak honlapjának László Dávid.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BFC SIÓFOKNÁL
Érkezők: Kitl Miklós
(Békéscsaba), Lapos Máté (Bicske – kölcsönből vissza), László Dávid (Budapest Honvéd), Nagy-Kolozsvári Dániel (Iváncsa – kölcsönből vissza), Nagy Richárd (Paks – kölcsönbe), Szedlár Zoltán (Dorog)
Távozók: Debreceni Ákos (Paks – kölcsönből vissza), Farkas Balázs Kesző (ETO FC Győr – kölcsönből vissza), Horváth Milán (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza), Horváth Péter (Kozármisleny), Makrai Gábor (PMFC – kölcsönből vissza, onnan FC Csíkszereda – Románia), Nikházi Márk (visszavonult) Szakály Attila (Haladás), Volter Patrik (Paks – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik