Kakas László nagy bravúrja: kivédte Maradona tizenegyesét

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.01.11. 08:33
null
Nem ittam, nem dohányoztam, és bármilyen furcsa, kártyázni sem tanultam meg, ugyanakkor mindig szenvedélyem volt a labdarúgás (Fotó: Nemzeti Sport)
Hetvenesztendős lett Kakas László, aki szakácsként kezdte, válogatott kapus lett belőle, kivédte a legendás Diego Maradona tizenegyesét, és szerencsés, hogy a sors összehozta Csank Jánossal.

 

Ránézésre és kapásból meg nem mondanám, hogy a Ferencváros, a Vasas, az Újpest, a Veszprém és a Vác korábbi kapusa már hetvenesztendős. Mi a titka?
– Azért a hajam már cserben hagyott, de valóban úgy tűnik, jó a genetikám, erről kedden a nővéremmel is beszélgettünk – felelte a kétszeres válogatott Kakas László, aki kedden lett hetvenesztendős. – Sok emberrel találkoztam már, aki idősebb korára összement, én a mai napig száznyolcvanöt centiméter magas vagyok, és nekem annyira természetes, hogy manapság is edzést tartok a gyerekeknek, mint hogy a nap felkel.

– Hosszú időn keresztül az élvonalban dolgozott, jelenleg a BLSZ I osztályban szereplő Szent István fiataljait oktatja: akad olyan tehetség, akire érdemes figyelni?
– Kétszázhetven labdarúgója van a klubnak, az U-tízes korosztálytól az U-tizennyolcig hozzám tartoznak a kapusok. Nem akarok nevet mondani, de van egy fiatal, akivel már három éve tart a közös munka, hihetetlenül tehetséges, mellette pedig kitűnő tanuló – nagyon meglepődnék, ha nem jutna el legalább az NB I-ig!

– A Heves vármegyei Ecséden indult a pályafutása – meglehetősen későn.
– Tizennyolc éves koromig szakács voltam, nem is futballoztam, persze ettől még lelkesedtem a Ferencvárosért. Amikor Ecséden a kapus befejezte a futballt, az edző azt mondta: Laci, te nagydarab vagy, az iskolában védtél kézilabdameccseken, gyere le hozzánk! Azt feleltem, megyek, ha elenged a főnököm, aki persze engedett azzal a kikötéssel, miután vége a meccsnek, előbb érjek oda a bisztróba felszolgálni, mint ahogy megjönnek a szurkolók.

Kakas László a pályafutása során szögletre tenyerelhette a labdát az ecsédi pályán, az Üllői úton és aztán Argentínában is, ahol talán a legemlékezetesebb védését mutatta be (FOTÓ: KS)
Kakas László a pályafutása során szögletre tenyerelhette a labdát az ecsédi pályán, az Üllői úton és aztán Argentínában is, ahol talán a legemlékezetesebb védését mutatta be (FOTÓ: KS)

 

– Ecséd után aztán az Egri Dózsában eltöltött három év volt a meghatározó időszak a pályafutásában
– Már az odakerülésem is érdekes történet. Az Eger 1976 nyarán felkerül a másodosztályba, én katona voltam a Honvéd Gáspár SE-ben és felkészülési meccset játszottunk. Kikaptunk kilenc-nullára, ám az ellenfél edzője, Bánkuti László mégis megkérdezte, mikor szerelek le. Vártak rám, átigazoltak negyedik számú kapusnak, ugyanakkor az első számú kapus, Csank János rengeteget segített, nagyon sok pluszmunkát végzett velem. Életem egyik nagy szerencséjének tartom, hogy találkoztunk, és ahelyett, hogy esetleg féltékeny lett volna, foglalkozott velem, át akarta adni a tudását. Emlékszem, Komlón játszottunk, már kispados voltam, amikor három-egyes hazai vezetésnél Jani megsérült, húzta a lábát, de nem kért cserét. A mérkőzés után odajött hozzám, és azt mondta, nem akarta, hogy vesztes meccsen mutatkozzak be, most van egy hetem, készüljek a jövő heti bajnokira. Így is lett, s egy hét múlva ötezer néző előtt a Nagykanizsa elleni gól nélküli találkozón debütáltam.

– Százkilencvennyolc meccsen védett az élvonalban, 1982-ben kétszer a válogatottban is pályára léphetett: leginkább mire büszke?
– Azokra az évekre, amit a Ferencvárosnál tölthettem el! Már annak örültem, hogy a kedvenc csapatomhoz kerültem, boldoggá tett volna az is, ha a kispadra leülhetek, ám felejthetetlen időszak következett. A Fradi legendás kapusának, Géczi Istvánnak akadt meg a szeme rajtam, és amikor az átigazolási időszakban megjelent Egerben, úgy néztem rá, mint egy istenre! Elmondta, szeretné, ha a Ferencvároshoz igazolnék, én pedig köpni-nyelni nem tudtam. Úgy írtam alá a szerződést, hogy fogalmam sem volt, hol lakom majd és mennyi lesz a fizetésem. Nos, Budafokon a pezsgőgyár fölött kaptam egy szobát, reggelente arra ébredtem, hogy pakolják a pezsgőt, törik össze az üvegeket...

– Azon futballisták közé tartozik, aki játszhatott a legendás Diego Maradona ellen.
– A Ferencvárosra épülő ligaválogatottal hat hetet töltöttünk Argentínában, Bolíviában, Kolumbiában és Mexikóban, megmérkőztünk a Diego Maradonával felálló Argentinos Juniorsszal is. A későbbi világsztár nem sokkal korábban lett ifjúsági világbajnok Argentínával, a túrát szervező Östreicher Emil mondta is, készüljünk, mert hihetetlen képességű labdarúgót látunk majd. Nálunk a kapuban a csepeli Kovács Attila kezdett, de megsérült, beálltam a helyére és sikerült kivédenem Maradona tizenegyesét: állítólag akkor hibázott a pályafutása során először. Hozzá kell tenni, a kettő-kettőre végződő meccsen Maradona szerezte az ellenfél mindkét gólját, és olyan megoldásokat láttunk tőle, hogy azt mondtam, ez az ember az űrből jött!

– Harminchat évesen a Vác–Videoton bajnoki védett utoljára az NB I-ben, azóta kapusedzőként dolgozik. Van kedvenc tanítványa?
– Olyan kapusokkal hozott össze a sors, akik később exportképesek lettek. Végh Zoltán, Vezér Ádám, Hajdu Attila, Babos Gábor, Rabóczki Balázs, Fülöp Márton vagy Megyeri Balázs egyaránt kiváló alany volt, közülük Hajdu Attila volt az, aki viselkedésével, munkájával, öltözködésével, a futball iránti alázattal az igazi profit megtestesítette.

– Azon a bizonyos utolsó NB I-es meccsén csapattársak voltunk, így tudom, a futball az élete: nem bánja, hogy ennyire elrohant az idő?
– Egyáltalán nem. A pályafutásom maga volt a csoda, hiszen szakácsként kerültem be, óriási élményekkel gazdagodtam, olyan országokba, kontinensekre jutottam el – többek között Indiába, Ausztráliába vagy Új-Zélandra –, ahova civilként aligha. Nem ittam, nem dohányoztam, és bármilyen furcsa, kártyázni sem tanultam meg, ugyanakkor mindig szenvedélyem volt a labdarúgás, s amióta befejeztem a játékot, azóta is szolgálom a magyar futballt. Nem félek a haláltól, ha lehet, azonnal jöjjön és a pályán érjen, de azért ne siessen, mert vannak még céljaim.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik