NB I: meglepetés, meg nem is a kisvárdaiak gyengélkedése

A hatodik idényét kezdte az élvonalban júliusban a Kisvárda Master Good, amely kiesési gondokkal igazából csak újoncévében, 2018–2019-ben küzdött, az azt követő négy bajnokságban egyetlen fordulót sem töltött a búcsút jelentő 11. vagy 12. pozíciók egyikén. Az előző három esztendőben rendre a felsőházhoz tartozott, 2021–2022-ben ezüstérmet szerzett, a nemzetközi porondra is kilépett. Ezek után meglepetést jelent, hogy a kisvárdaiak a bajnokság első, 17 fordulóból álló szakasza után sereghajtók, az utóbbi tíz játéknapot követően pedig végig kieső pozícióban vesztegeltek?
Alapvetően nyilván igen, másrészről nem.

Kezdjük a végén, hogy miért is nem. Elsősorban azért, mert a csapat már 2023 tavaszán is halványan teljesített, mindössze három meccset tudott megnyerni, mindet hazai pályán, kettőt az Újpest, egyet a kieső Vasas ellen. Hatodik helyét az őszi remeklésnek köszönhette, amikor még a harmadik pozícióban fordult a folytatásra. Ehhez járult a klubnál történt szemléletváltás, több magyar játékos érkezett a csapathoz, elsősorban az NB II-ből (Kovács Marcell Soroksárról, Czékus Ádám a kieső Békéscsabából, Körmendi Kevin Csákvárról, Lippai Tibor Kazincbarcikáról), de elmaradt az igazi vérfrissítés, amit a tavaszi szereplés indokolt volna. Ezzel összefüggésben Révész Attila sportigazgató kijelentette az idény előtt, az elsődleges cél a stabilitás és a bennmaradás, valamint megteremteni a lehetőségét, hogy az akadémián szárnyaikat bontogató tehetségek (a Várda LA U17-es legénysége bajnok lett az előző idényben) beépülhessenek az NB I-ben ragadó csapatba.

Ami miatt viszont meglepetést keltett a klub történetének eddigi leggyengébb NB I-es őszi szereplése, az az, hogy mintha hiányzott volna az a harci szellem és mentalitás, amit az előző években a többségéből külföldről érkezett játékosok képviseltek és adtak át a többieknek. Nem segítette a kisvárdai törekvéseket, hogy a Várkerti Stadion gyepének gombás megfertőződése miatt az első kilenc fordulóban nem tudott hazai környezetben játszani a csapat, és bár az első három meccsen négy pontot szerzett (Milos Kruscsics edzőnek mégis mennie kellett...), a következő hat fellépésén vesztesen hagyta el a pályát – hiába vezetett Újpesten és Fehérváron is, 3–2-re és 3–1-re veszített, és a Ferencváros (0–1), valamint a Puskás Akadémia (0–1) elleni helytállásokkal sem ment semmire.

Amikor a tizedik fordulóban, a Mezőkövesd ellen visszatért a hazai környezetbe a Kisvárda, már a harmadik edző, Mátyus János koptatta a kispadot, mivel megfelelő végzettség híján a Milos Kruscsicsot váltó elődje, Gerliczki Máté csak átmeneti megoldás lehetett. A csapat hátrányból megnyerte (2–1) a további remények életben tartásához szükséges alsóházi csatát, de a remélt jó folytatás elmaradt. Három olyan meccset is elvesztett a Zalaegerszeg (0–1), a Kecskemét (1–2) és a Diósgyőr (1–2) ellen, amelyeken nem lett volna szabad pont nélkül maradnia ahhoz, hogy elkezdhesse a felzárkózást.

Ráadásul sorra dőltek ki a csatárok, Milos Szpaszics bokatörést szenvedett, a klub NB I-es történetének legeredményesebb játékosa, Jasmin Mesanovic vállizomszakadás miatt hiányzott két hónapig.

A Kecskeméttől elszenvedett vereséggel be­mu­tat­kozó Feczkó Tamás érkezése pozitív változást hozott: a csapat jóval stabilabb lett, az esztendő utolsó három meccséből kettőn (DVSC 0–0, Újpest 4–0) már gólt sem kapott, előtte az MTK-t is sikerült legyőznie (3–1), így bár maradt az utolsó helyen, hátránya egyetlen pont a már vonal fölött telelő Mezőkövesdhez képest. Legutóbb a 2018–2019-es idényben fordult elő, hogy kieső helyen állva készült a Kisvárda az új évi folytatásra. Akkor jól sikerültek az erősítések és a tavasz első mérkőzései, ezekre most is szükség lesz...

Sorozatunk következő részében a ZTE FC őszét értékeljük majd.