NB I: februárig ki sem mozdulnak otthonukból a kisvárdaiak

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2023.11.05. 10:18
null
Ötvös Bence (pirosban) csak a győzelmet tartja elfogadható eredménynek vasárnap a ZTE FC ellen (Fotó: Makovics Kornél/Tolnai Népújság)
Szorult helyzetben lévő csapatok találkoznak vasárnap a Várkerti Stadionban, Ötvös Bence szerint a csak a győzelem elfogadható a zalaegerszegiek ellen.

 

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

Hasonló tétű és jelentőségű mérkőzés vár a Kisvárdára, mint legutóbb, amikor eddigi egyetlen hazai mérkőzését játszotta az idényben. Két hete, október 21-én a Mezőkövesdet győzte le (2–1) és előzte meg a tabellán a rétközi alakulat (igaz, az előző forduló eredményei következtében a borsodiak visszaelőztek), és ha vasárnap a Zalaegerszeget is felülmúlja, a messziről érkező rivális elé kerülhet az OTP Bank Ligában. Ezt a meccset alapvetően Zalaegerszegen kellene játszani, de a nyitó fordulóban felcserélték a pályaválasztói jogot a felek – akkor még a ZTE nemzetközi kupaszereplése miatt, később pedig, ugye, a Várkerti Stadion gyepszőnyegének gombafertőzése nem tette lehetővé a meccsek megrendezését Kisvárdán. Most viszont február közepéig ki sem mozdul otthonról Mátyus János csapata, a vasárnapi bajnokival kezdődik a kilenc részből álló otthoni fellépések sorozata.

„Jól ment a játék a Mezőkövesd ellen, egyetértek azzal, hogy az utóbbi hetekben az egyik legjobb teljesítményt nyújtottam azon a mérkőzésen – mondta lapunknak Ötvös Bence, a Kisvárda Master Good 25 esztendős középpályása. – Talán az is feldobott, hogy a májusban született kislányom először volt ott a meccsemen. A lényeg nem az én játékom volt, hanem az, hogy nyertünk, de bármennyire is reméltük a javulást, azóta Pakson sajnos újabb vereséget szenvedtünk. Így megint van min javítani, a hozzánk hasonló helyzetben lévő Zalaegerszeg ellen csak a győzelem elfogadható. Sorozatban kilenc hazai mérkőzés következik, nem számolgatunk, hogy hány pontot szeretnénk szerezni ebben az időszakban, nyilván minél többet, de mindig a következő feladat a legfontosabb.”

A Kisvárda idegenben még sohasem kapott ki a ZTE-től, hazai pályán viszont már kétszer is. Legutóbb csaknem napra pontosan egy éve, 2022. november 8-án, amikor 3–0-ra nyertek a zalaiak a Várkerti Stadionban.

„Az valóban rosszul sikerült meccs volt, sokkal szívesebben emlékszem vissza a 2022. májusi, bajnokságzáró összecsapásunkra, amikor kettő egyes győzelmünkkel tettük biztossá az ezüstérmünket, a győztes gólt úgy szereztük, hogy már nem maradt idő a középkezdésre – nosztalgiázott kicsit a 82. élvonalbeli fellépése előtt álló Ötvös Bence. – Azóta már túl vagyunk egy kevésbé jól sikerült bajnokságon, a mostani rajtunk pedig kifejezetten gyenge, van honnan talpra állnunk. Nincs mese, meg kell tennünk a következő lépést a felzárkózás érdekében.”

 

Ötvös Bence (pirosban) (Fotó: Kovács Péter)
Ötvös Bence (pirosban) (Fotó: Kovács Péter)
NB I, 2023–2024, 12. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
November 4., szombat
Mezőkövesd–Debrecen 2–1Mezőkövesd,Városi StadionCsonka Bence
2119
Puskás Akadémia–Diósgyőr 0–0Felcsút, Pancho ArénaDerdák Marcell
1680
Fehérvár–Újpest 2–1Székesfehérvár,Sóstói StadionAndó-Szabó Sándor
4990
November 5., vasárnap
12.30: Kisvárda Master Good–ZTE FC (Tv: M4 Sport)Kisvárda,Várkerti StadionBognár Tamás
14.45: Kecskeméti TE–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)Kecskemét,Széktói StadionPintér Csaba
18.30: Paksi FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+)Paks, Paksi FC StadionVad II István
Az állás
1. Ferencvárosi TC 10 8 1 1 33–12 +21 25
2. Paksi FC 11 7 3 1 23–13 +10 24
3. Újpest FC 12 6 2 4 21–22 –1 20
4. Puskás Akadémia 12 5 5 2 20–15 +5 20
5. Fehérvár FC 12 5 2 5 24–20 +4 17
6. Debreceni VSC 12 5 2 5 20–18 +2 17
7. Diósgyőri VTK 12 5 2 5 18–17 +1 17
8. MTK Budapest 11 4 2 5 11–20 –9 14
9. Kecskeméti TE 11 4 1 6 16–18 –2 13
10. Mezőkövesd 11 3 1 7 13–20 –7 10
11. Zalaegerszegi TE 11 2 2 7 15–28 –13 8
12. Kisvárda 11 2 1 8 10–21 –11 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik