ZTE: a kupadöntős ellenféltől érkezett középpályás

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.06.20. 15:33
null
Soltész István (balra) a ZTE második nyári szerzeménye (Fotó: ztefc.hu)
A Zalaegerszeg bejelentette, hogy kettő plusz egy évre szerződtette a 22 éves Soltész Istvánt a Magyar Kupa-döntős Budafoktól.

A Budapest Honvédnál nevelkedett középpályás a kék-fehérek második nyári szerzeménye.

„Amikor megkeresett a ZTE, egyből arra gondoltam, ez az a klub, amely a pályafutásomban a következő lépcsőfok lehet – idézi a kupagyőztes ZTE közleménye Soltészt. – A kupadöntőn is megtapasztaltam, hogy a zalaegerszegi szurkolók remek hangulatot tudnak csinálni. Boér Gáborral dolgoztam már együtt fiatalabb koromban Budafokon, így tudom, miként viszonyul az edzésekhez, milyen mentalitással dolgozik, ezért már nagyon várom, hogy elkezdjük a közös munkát az edzői stábbal, játékosokkal.”

A Budafok eközben igazolt is két játékost, a 28 éves hátvéd, Lorentz Márton Paksról, míg a 19 éves középpályás, Merényi Ádám az MTK-tól érkezett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS ZALAEGERSZEGEN
Érkezők: Senkó Zsombor (Diósgyőri VTK), Soltész István (Budafok)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet:
Boros Zsombor (NK Nafta – Szlovénia), Gergely Botond (romániai, NK Nafta – Szlovénia), Kiss Ágoston (NK Nafta – Szlovénia), Papp László (NK Nafta – Szlovénia), Török Kevin (Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: –
Távozók: Demjén Patrik (MTK Budapest), Eros Grezda (albán, szabadon igazolható), Kálnoki-Kis Dávid (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Daniel Milovanovikj (északmacedón, GFK Tikves – Észak-Macedónia)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Mim Gergely (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik