NB I: az összes meccs látható lesz a tévében, de csak...

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.17. 11:09
Az előzetes tervek szerint fordulónként az összes NB I-es találkozót közvetíti az M4 sportcsatorna. A már bejelentett három élő közvetítés mellett a másik három találkozót felvételről sugározzák.

„A tervek szerint felvételről a forduló másik három mérkőzése is képernyőre kerül” – mondta a Nemzeti Sportnak Vobeczky Zoltán, az M4 főszerkesztője.Vobeczky Zoltán, az M4 főszerkesztője.

Mint ismert, a nyitó fordulóban három mérkőzést ad élőben a csatorna, köztük a vasárnapi Haladás–Ferencváros találkozót. Úgy néz ki azonban, hogy csak addig lesz vasárnapi mérkőzés az NB I-ben, amíg lesz csapatunk az El-ben.

„A tervek szerint vasárnap csak addig lesznek mérkőzések, amíg magyar klubcsapat érdekelt az Európa-ligában, amelynek összecsapásait csütörtökönként rendezik – tette hozzá Vobeczky Zoltán. – Más esetben az NB I mérkőzései csak szombaton lesznek, és minimum kettőt közvetítünk közülük.”

A heti összefoglaló műsort is a közmédia új sportcsatornáján követhetik figyelemmel a szurkolók. A hírek szerint a csatorna futballszakmai jellegű műsort tervez, a show-elemek kevésbé lesznek hangsúlyosak.

LABDARÚGÓ NB I, 1. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Július 18., szombat
18.00 Újpest FC–Paksi FC (Tv: M4)
Szabó Zsolt
18.00 DVTK–Vasas Solymosi Péter
18.00 MTK–Puskás Akadémia Andó-Szabó Sándor
20.30 Bp. Honvéd–Videoton FC (Tv: M4)
Vad II István
Július 19., vasárnap
18.00 Békéscsaba–DVSC-Teva Pintér Csaba
18.00 Haladás–Ferencváros (Tv: M4)
Kassai Viktor
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik