Nyíregyháza: elköszöntek a brazil játékostól, de visszavárják

Vágólapra másolva!
2015.04.02. 18:16
Mint arról beszámoltunk, a Mezőkövesd elleni felkészülési mérkőzésen (1–1) Ramen Souza személyében egy brazil próbajátékos is pályára lépett a labdarúgó NB I-ben szereplő Nyíregyházában. A Szpari pályaedzője, Balogh László elmondta, elköszöntek a futballistától, a tavaszi szezonban nem tartanak igényt a szolgálataira, ám a nyáron visszatérnek a szerződtetésére.

„Azonnali segítséget nem jelentett volna a számunkra, nagyon nagy a fizikai lemaradása. Úgy váltunk el, hogy a következő hónapokban erősítéseket végez, a nyáron pedig ismét szívesen látjuk” – mondta Balogh László a Nyíregyháza hivatalos honlapjának.Balogh László a Nyíregyháza hivatalos honlapjának.

„Ami a keret többi tagját illeti, a sérültek közül Mohamadou Abdouraman és Fodor Ferenc teljes értékű munkát végezhet, utóbbi játékos szerdán már a többiekkel tréningezett. Balogh János is rendben van, itt még dilemmát jelent Mátyus Jánosnak, hogy ő, vagy az elmúlt fordulókban jó formában védő Ovszijenko Volodimir kezdjen a kapuban” – tette hozzá a szakember.

A klubhonlap beszámolója alapján a Szpari keretéből csak Pákolicz Dávid és Karacs Péter sérült, rájuk viszont még hetekig nem számíthat a szakmai stáb.

Az NB I 22. fordulójában a Nyíregyháza szombat 18.30 órakor a Dunaújváros otthonában lép pályára.

LABDARÚGÓ NB I, 22. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Április 3., péntek
19.00Puskás Akadémia FC–Ferencváros (Duna)
Pintér Csaba
Április 4., szombat
14.00Győri ETO FC–Kecskeméti TE (Duna)
Karakó Ferenc
16.00Pécsi MFC–Debreceni VSC (Sport1)
Németh Ádám
18.30Dunaújváros PASE–Nyíregyháza SpartacusErdős József
18.30MTK Budapest–Lombard PápaFarkas Ádám
18.30Diósgyőri VTK–Paksi FC (Sport1)
Iványi Zoltán
Április 5., vasárnap
16.30
Szombathelyi Haladás–Bp. Honvéd (Duna World)
Solymosi Péter
18.30
Újpest FC–Videoton FC (Sport2)
Vad II István
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik