Bajzát kései góljával begyűjtötte a három pontot az ETO a DVTK ellen

Vágólapra másolva!
2009.04.18. 21:06
A Soproni Liga 23. fordulójában a hazai pályán szereplő Diósgyőr 3–2-es vereséget szenvedett a Győri ETO-tól. Hiába játszottak mezőnyfölényben a hazaiak, Bajzát Péter kései gólja a vendégek sikerét jelentette – így a zöld-fehérek megelőzték a DVTK-t a táblázaton.
Járt a gratuláció Bajzátnak (19): a támadó két gólt szerzett
Fotó: Szántó György
Járt a gratuláció Bajzátnak (19): a támadó két gólt szerzett
Járt a gratuláció Bajzátnak (19): a támadó két gólt szerzett
Fotó: Szántó György
Járt a gratuláció Bajzátnak (19): a támadó két gólt szerzett

A Soproni Liga 23. fordulójában két, a középmezőnyben tanyázó együttes adott randevút egymásnak, a nyolcadik helyen álló DVTK fogadta a kilencedik Győri ETO-t. A két csapat között mindössze két pont volt a különbség a tabellán, így a vendégek egy esetleges győzelemmel megelőzhették a miskolciakat.

A Győr hamar megtette az első lépést a helycsere irányába, ugyanis már a 7. percben megszerezte a vezetést. Ekkor a tavalyi szezon gólkirálya, Bajzát Péter kapott labdát a jobbösszekötő helyén, befelé indult, a védők pedig érthetetlen módon „szétrebbentek” előtte. A csatár 18 méterről lövésre szánta el magát, és a labda a kapu bal oldalában kötött ki.

Nem szeppent meg a DVTK a korai győri gól ellenére sem, hiszen az első negyedóra végén már Szasa Sztevanovics is kotorászhatott a hálóban – az eset apró szépséghibája, hogy Honma Kazuo hiába lőtt a kapuba, mivel Iványi játékvezető lesállás miatt kifelé ítélt szabadrúgást.

Ami ekkor nem sikerült, az összejött a 33. percben: Tóth Mihály révén egyenlítettek a hazaiak. A csatár Kamber jobb oldali beadását futtában, hatalmas erővel fejelte a jobb felső sarokba.

Az első félidőben a korai győri gól ellenére a DVTK játszott mezőnyfölényben, sőt helyzetekig is eljutottak a hazaiak, de a befejezésekkel rendre hadilábon álltak.

Az ETO egyébként (valószínűleg az MTK elleni Magyar Kupa-visszavágóra készülve) kicsit rendhagyó csapattal állt fel: Nyári Tibor és Dorogi Attila is a kezdőcsapatban kapott helyet – utóbbi játékosnak ez volt élete első élvonalbeli bajnoki mérkőzése.

A második félidő közepén rövid idő alatt itt is, ott is esett egy-egy gól. A 66. percben először ismét a Győr került előnybe: ekkor Jäkl Antal váltotta gólra Tarmo Kink jobb oldali beadását. A vendégek öröme azonban nem tartott sokáig, ugyanis hat perccel később Szrdjan Sztanics a jobbösszekötő helyéről, 20 méterről hatalmas gólt lőtt a győri kapu jobb felső sarkába.

A hajrá pedig kifejezetten izgalmasan alakult, jó iramban zajlott a mérkőzés és mindkét csapat bátran támadott a győztes gól megszerzéséért… ami Bajzát révén a vendégeknek sikerült! A támadó a 86. percben középen, lesről kiugrott (a játékvezető engedte), majd 10 méterről a kivetődő Köteles fölött a kapu közepébe emelt.

A végig mezőnyfölényben játszó Diósgyőr nem érdemelt vereséget, de az ETO a hajrában esett gólnak köszönhetően mind a három pontot begyűjtötte, ezzel megelőzte riválisát a tabellán.

SOPRONI LIGA


Helyszín: Diósgyőr
Nézőszám: 4000
Játékvezető: Iványi
Asszisztensek: Albert I., Berettyán
Tudósító: Doros László

A KEZDŐCSAPATOK
DVTK GYŐRI ETO
1 Köteles 1 Sztevanovics
7 Lakatos 30 Dorogi
5 Bogunovics 32 Stark
12 Viskovics 26 Supics
9 Gohér 15 Zámbó
14 Kamber 7 Jäkl
10 Takács P. 9 Böőr
79 Lippai 3 Nyári
3 Milicsics 16 Kink
99 Honma 19 Bajzát
21 Tóth M. 10 Alekszidze
Vezetőedző: Vezetőedző:
Gálhidi György Dragoljub Bekvalac

Gólszerző: Tóth M. (33.), Sztanics (72.), ill. Bajzát (7., 86.), Jäkl (66.)
Csere: Takács P. h. Szabó V. (46.), Bogunovics h. Sztanics (46.), Lippai h. Búrány (89.), ill. Böőr h. Sánta (46.), Nyári h. Berde (74.), Jäkl h. Kiss M. (79.)
Sárga lap: Kamber (70.), ill. Nyári (15.), Kink (31.), Jäkl (53.), Stark (77.), Sztevanovics (83.), Alekszidze (90.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Újpest FC 22 14 7 1 44–22 +22 49
2. DVSC-TEVA 21 14 3 4 44–20 +24 45
3. ZTE FC 22 11 6 5 36–27 +9 39
4. Vasas 21 10 2 9 31–33 –2 32
5. Szombathelyi Haladás 20 9 4 7 27–18 +9 31
6. FC Fehérvár 22 9 4 9 29–26 +3 31
7. MTK Budapest 22 9 4 9 29–32 –3 31
8. Győri ETO FC 21 8 6 7 32–23 +9 30
9. Diósgyőri VTK 22 8 5 9 23–33 –10 29
10. Budapest Honvéd 22 7 8 7 28–30 –2 29
11. Gabona Trans-Kaposvár 22 7 6 9 33–30 +3 27
12. Kecskeméti TE-ERECO 21 7 6 8 32–31 +1 27
13. Nyíregyháza Spartacus 22 6 8 8 25–29 –4 26
14. Paksi FC 22 6 7 9 28–37 –9 25
15. BFC Siófok 22 4 2 16 15–38 –23 14
16. REAC 22 3 4 15 25–52 –27 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik