Dupla Vasas-győzelemmel végződött a gyomaendrődi kirándulás

Vágólapra másolva!
2007.06.29. 21:06
Páros barátságos találkozóval készült az új idényre a Vasas csapata. Az első mérkőzésen 7-0-s győzelmet aratott a magyar labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő piros-kék alakulat a Gyomaendrődi FC ellen, majd a következő megmérettetésen a Battonya TK-nál bizonyult jobbnak Mészöly Géza vezetőedző alakulata.
Majoros (balra) az első mérkőzésen duplázott
Majoros (balra) az első mérkőzésen duplázott
Majoros (balra) az első mérkőzésen duplázott
Majoros (balra) az első mérkőzésen duplázott

Barátságos mérkőzésen 300 néző előtt szerepelt a legutóbbi bajnokságban az ötödik helyen végző Vasas. A Gyomaendrődön megrendezett összecsapáson az angyalföldiek az első félidőben mindössze egyszer tudták mattolni a hazaiak kapusát.

A szünetben Mészöly Géza vezetőedző remek tanácsokkal láthatta el tanítványai, hisz a második félidőben beindult a Vasas-henger. A teljesen elfáradó hazaiak ellen sorra gyártották a gólokat az angyalföldi játékosok. Különösen a csatársorban helyet kapó Skita és a középpályás Majoros volt elemében, mindketten két-két góllal járultak hozzá csapatuk fölényes (7-1) sikeréhez.

Nem sokkal az első mérkőzés után ismét pályára lépett a Vasas. A szintén Gyomaendrődön rendezett összecsapáson ezúttal a Battonya TK várt a Mészöly-tanítványokra. Az első mérkőzéshez képest teljesen más összeállításban pályára lépő Vasas ezúttal is nehezen kezdte a találkozót, vagy mondhatnánk úgy is, hogy a battonyai játékosok nem ijedtek meg a nagyobb nevű ellenféltől. Sőt, a félidőben mindössze egy góllal vezettek a piros-kékek, Podina ráadásul gólt is szerzett a budapestiek ellen.

A második játékrész ezen a találkozón is sima volt, Odrobénáék a szünet után három gólt is szerezte, s ezzel beállították az 5-1-es végeredményt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK:

Gyomaendrődi FC-Vasas 0--7 (0--1)
Gyomaendrőd, 300 néző. V: Mihálik
Vasas: Németh G. -- Balogh Zs., Kovcás G., Tóth A., Kiss K. -- Kincses, Pintér Z., Simorjai, Majoros Á. -- Lázok, Skita. Vezetőedző: Mészöly Géza
Gólszerzők: Skita 2, Majoros 2, Simorjai, Tóth A., Lázok
Battonya TK-Vasas 1–5 (1–2)
Gyomaendrőd, 150 néző. V: Frey
Vasas: Borszéki (Bogdán Á.) – Medgyesi, Odrobéna, Mogyoróssy, Pillér (Mundi) – B. Tóth B., Tandari, Margitics, Nagy T. – Rebrik, Bali
G: Podina, ill. Rebrik (3, egyet 11-esből), Tandari, Bali
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik