Jól jött a szünet: Mészöly Géza a Paks ellen is akaratos csapatot szeretne látni

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2024.03.25. 11:39
Mészöly Gézának és stábjának jól jött a szünet (Fotó: Újpest)
A tulajdonos- és edzőváltás után már felvillant valami abból, amit az Újpest szurkolói reméltek a csapattól – a válogatott meccsek miatti szünet és felkészülés után Mészöly Géza optimistábban várja a Paks elleni bajnokit.


Nem is jöhetett jobbkor az Újpestnek a válogatott mérkőzések miatti bajnoki szünet, mint most, ugyanis az egy hónapja edzőt váltó csapat játékosai még inkább megismerhették, mit vár tőlük a Nebojsa Vignjevics helyére érkező Mészöly Géza. Persze már voltak jelei annak, hogy az új szakmai módszer eredményesebb, ugyanis az 57 esztendős szakember kinevezése óta távolabb került a kieséssel fenyegető veszélyes zónától az Újpest. A meccsmérleg is dicséretes, hat bajnoki összecsapásból hármat megnyertek a lila-fehérek, egyszer döntetlent játszottak, két alkalommal pedig kikaptak, a Kecskemét és a címvédő Ferencváros múlta felül őket. De nem csupán szakmai téren volt változás, a belga tulajdonos, Roderick Duchatelet eladta a futballcsapatot, s a Mol-cégcsoport kezébe kerültek a tulajdonosi jogok, ez a jövőre nézve biztos anyagi hátteret jelent, s tudatos építkezést sejtet. A bajnoki szünetben Mészöly Géza vezetőedző interjút adott a klub honlapjának, és a múlt héten elvégzett munkáról, valamint a következő időszak feladatairól és reményeiről beszélt. 

Azt látom a játékosokon, jót tett nekik, hogy másfajta, a részleteket is jobban előtérbe helyező munkát végezhettek – mondta a szakember. – A helyszín is és az edzésfeladat is más volt, a labdarúgók kissé felszabadultak, az elmúlt hetek, hónapok nyomása után kifújták a levegőt, így – főleg a legutóbbi gyakorláson látottakból kiindulva – jó hatással volt rájuk a változás. Azt is látom, hogy motiváltak, van bennük tűz, és nagyon készülnek a soron következő, Paks elleni bajnokira. Amit elterveztünk, azt végre tudtuk hajtani, és jó érzéssel tölt el, hogy a játékosok nyitottak a feladatokra, a munkára.” 

A Megyeri útra tizenhárom esztendő után visszatérő edző csodát nem ígért kinevezése után, s most is úgy látja, hogy van bőven tennivaló. 

Korábban is beszéltem arról, hogy az a fajta hozzáállás, ami már a Diósgyőr elleni mérkőzésen tapasztalható volt, illetve a következő találkozókon is látott akarás sokat jelenthet a jövőre nézve – folytatta az Újpest vezetőedzője. – Leginkább a Mezőkövesd elleni meccsen volt hiányérzetem, nulla egynél eléggé kilátástalannak éreztem a helyzetünket, ugyanakkor bravúrnak tartom, hogy megfordítottuk az állást, mégpedig úgy, hogy nem ment a játék, de két gólt szerzett a csapat olyan ellenféllel szemben, amelyik beásta magát a saját kapuja elé. Hatalmas fegyvertény volt, így különösen fájó volt az utolsó másodpercekben szögletrúgás után gólt kapni. Azzal már nem szeretnék foglalkozni, hogy a mezőkövesdi gól előtti szituációt lesállás előzte-e meg vagy sem, nekünk az volt a tanulság, hogy a szögletnél kihagyott a figyelem. Nem vitás, azon kell dolgoznunk a legtöbbet, hogy a szögleteknél és szabadrúgásoknál sokkal koncentráltabb és hatékonyabb legyen a védekezésünk.” 

Úgy tűnik, az új edző érkezése Heinz Mörschelre is jó hatással van, a dominikai válogatott meccsről meccsre meghatározó szerepet játszik, jelentős érvágás, hogy a Paks elleni találkozón az öt sárga lapos eltiltása miatt nem lehet a pályán.

Mörschel a szünet alatt a dominikai válogatottban szerepel Fotó: Szabó Miklós) 

„A középpályásként és támadóként is számításba vehető Mörschel hiányzása fájó pont – mondta még Mészöly Géza. – A Mezőkövesd ellen kissé halványabban játszott, többek mellett ő sem tudta hozni azt a teljesítményt, amit korábban megszokhattunk tőle. Ennek persze az is oka lehetett, hogy a válogatottság miatt el kellett utaznia. A fizikuma és a taktikai érettsége hiányzik majd vasárnap, annak tükrében főleg, hogy az elmúlt hetekben valóban meghatározó volt a futballja.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik