Nagy csatában lépett tovább az Atomerőmű

Vágólapra másolva!
2010.04.30. 20:17
A férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásának pénteki első mérkőzésén az Atomerőmű nagy csatában győzött Kecskeméten (76–72), s harmadik sikere révén véget vetett a negyeddöntő eme párharcának. A 3–1-es összesítéssel továbbjutó paksiak ellenfele a már korábban a négy közé jutó Körmend lesz az elődöntőben.

Horváth Ákos (piros mezben) vezéregyénisége volt az Atomerőműnek (Fotó: Czerkl Gábor)
Horváth Ákos (piros mezben) vezéregyénisége volt az Atomerőműnek (Fotó: Czerkl Gábor)
Horváth Ákos (piros mezben) vezéregyénisége volt az Atomerőműnek (Fotó: Czerkl Gábor)
Horváth Ákos (piros mezben) vezéregyénisége volt az Atomerőműnek (Fotó: Czerkl Gábor)
Horváth Ákos (piros mezben) vezéregyénisége volt az Atomerőműnek (Fotó: Czerkl Gábor)

Tanulván a múlt szombati kecskeméti megpróbáltatásokból, ezúttal kiválóan kezdett az Atomerőmű. A tolnaiak Horváth Ákos, Jerome Anthony LaGrange és Anthony Dill révén gyorsan elhúztak (4–18) – egyéb hasznos megmozdulásaik mellett mindhárman szórtak egy-egy triplát a viharos első nyolc percben –, ám a hazaiak nem engedték kicsúszni kezükből a meccset.

Elsősorban az első és a második negyed fordulóján zsinórban hét pontot szerző Csorvási Milán érdeme, hogy egyenesbe kerültek a hazaiak (17–20). Ian Johnson duplája után már csak egy pont volt a különbség (21–22), ám ezt követően magukra találtak a paksiak, és 9–1-es rohammal, Horváth öt jó büntetőjére alapozva újra jelentős előnyre tettek szert (22–31). A negyed utolsó percében Horváth triplából is betalált, így újra tíz pont fölé kúszott a különbség (27–39).

A szünet után a hazaiak kezdték lassan faragni hátrányukat, és egy négyperces „Atom-csendet" kihasználva felkapaszkodtak három pontra (43–46). Tory Walker triplája és két jó büntetője visszaállította az addig megszokott rendet (43–51), ám a következő kecskeméti nekibuzdulás már fordítást eredményezett Wittmann Krisztián büntetője után (55–54).

Noha az utolsó tíz percre a vendégek fordultak előnnyel, Ian Johnson triplája és Dénes Gábor zsákolása után újra a kecskemétieknél volt az előny (63–62). Az előző összecsapás negyedik negyedét egyértelműen uralta az Atom – nos, most elegendő volt kétpercnyi henger (7–0 két Horváth- és egy Dill-duplával, valamint egy büntetővel), hogy például Wittmann triplája és két jó büntetője már csak a hajrá izgalmassá tételéhez legyen elegendő. Az utolsó pont az elsőt is szerző paksi Horváthé volt.

Az Atomerőmű a Körmenddel mérkőzik meg az elődöntőben. A másik pénteki mérkőzésen az Albacomp fölényes győzelmet aratott a Szolnok felett, így az a párharc 2–2-re áll, azaz folytatódik.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I 
NEGYEDDÖNTŐ, NEGYEDIK MÉRKŐZÉS
KECSKEMÉTI KSE–ATOMERŐMŰ SE 72–76 (13–20, 17–19, 26–21, 16–16)
Kecskemét, 600 néző. V: Földházi, Hegedűs, Pozsonyi
KECSKEMÉT: Ross 6, T. Williams 3/3, Dénes 4, I. Johnson 10/6, Bencze 6. Cs: Wittmann 8/3, CSORVÁSI 21, Marciulionis 2, TÓTH N. 12/3. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics
ATOMERŐMŰ: Mészáros Z. 2, LaGrange 13/6, HORVÁTH Á. 24/9, Clark 6, DILL 20/9. Cs: Kiss Zs., T. WALKER 11/3, Medve, Kovács Á., Panta. Edző: Horváth Imre
Az eredmény alakulása. 4. p.: 4–9. 7. p.: 4–18. 15. p.: 21–22. 17. p.: 22–31. 22. p.: 33–44. 27. p.: 49–51. 29. p.: 55–54. 30. p.: 56–60. 34. p.: 63–62. 38. p.: 67–74
Kipontozódott: Clark (36. p.), Csorvási (40. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1 az Atomerőmű javára
 
MESTERMÉRLEG
Sztojan Ivkovics: – Köszönet mindenkinek, a szurkolóknak, a szponzoroknak, akik az egész idény alatt támogattak bennünket! Azt hiszem, nem vallottunk szégyent.
Horváth Imre: – Többször vezettünk, sajnos bizonyos szituációkban elvesztettük a fejünket, és hagytuk a Kecskemétet többször is felzárkózni. De minden jó, ha a vége jó.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik