NBA: Embiid 50 pontjával szépített a Sixers, Jokicsék egy meccsre LeBron Jamesék kisöprésétől

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.26. 06:54
LeBron Jamesék a második félidőben nem tudták tartani a lépést Nikola Jokicsékkal, egy győzelemre a Nuggets a Lakers kisöprésétől (Fotó: Getty Images)
Joel Embiid ragyogó, 50 pontos teljesítményének köszönhetően szépített a Philadelphia 76ers a New York Knicks ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) nyolcaddöntőjének harmadik mérkőzésén. A címvédő Denver Nuggets gyenge első félideje ellenére lelépte a Los Angeles Lakerst és egy meccsre került attól, hogy söpréssel jusson a következő körbe.

Az első félidő alapján úgy tűnt, hogy a Denverben elveszített első két találkozó után szépít a címvédő elleni párharcban a Los Angeles Lakers, amely 8–0-s kezdés után uralta az első két negyedet. A térfélcserét követően viszont átvette az irányítást a Nuggets, amely a harmadik negyedben már 12 ponttal is vezetett, végül 112–105-re nyert, ezzel egy meccsre került attól, hogy söpréssel ejtse ki a Los Angeles Lakerst.

A mérkőzésen – slágerpárharchoz hűen – villogtak a sztárok, a hazaiaktól Anthony Davis 33 pontos, 15 lepattanós dupla duplát jegyzett, LeBron James 26–5–8-as mérleggel, Austin Reaves pedig 19 ponttal zárt, miközben a vendég Nuggetsnél Nikola Jokics már-már szokásos teljesítménye, 24 pontja, 15 lepattanója és kilenc asszisztja mellett a 27 pontig és 15 lepattanóig jutó Aaron Gordon, a 22–5–9-es mutatót produkáló Jamal Murray és a szintén dupla duplázó (20–10–3) Michael Porter is oroszlánrészt vállalt az újabb győzelemből.

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a Lakersben finoman fogalmazva sem villogott De’Angelo Russell, akinek hat triplakísérlete közül egy sem volt sikeres, és annak ellenére, hogy a Lakers meghatározó játékosának számít, pont nélkül zárta a meccset.

Ami a Lakersnek nem sikerült, az összejött a Philadelphia 76ersnek, ugyanis a csapat a New Yorkban elveszített első két összecsapás után hazai környezetben zárkózni tudott a Knicks elleni párharcban. A Sixers elsősorban kiváló harmadik negyedbeli teljesítményének és Joel Embiid fantasztikus produkciójának köszönhetően tudott 125–114-re nyerni. A térfélcsere utáni felvonást ugyanis 43–27-re megnyerték a hazaiak, a mezőny és a játéknap legjobbja pedig az előző idény legértékesebb játékosa volt, Embiid ugyanis 50 (!) ponttal, nyolc lepattanóval és négy assziszttal zárt, így hiába remekelt a túloldalon 39 ponttal és 13 assziszttal Jalen Brunson.

A Cleveland Cavaliers két visszafogott hazai győzelemmel kezdte a Magic elleni párharcot, ám Orlandóban más szelek fújtak, s a vendéglátó nagyon könnyedén szépített, hiszen 38 ponttal győzött (121–83-ra), köszönhetően Paolo Banchero 31 pontos, 14 lepattanós dupla duplájának és Jalen Suggs 24 pontjának is, miközben a Cavs legjobbjai, Jarrett Allen és Caris LeVert is csupán 15 pontig jutottak, Donovan Mitchell pedig 13-ig.

NBA, RÁJÁTSZÁS
NYOLCADDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉSEK
Orlando Magic–Cleveland Cavaliers 121–83
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Cleveland javára
Philadelphia 76ers–New York Knicks 125–114
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a New York javára
Los Angeles Lakers–Denver Nuggets 105–112 
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 a Denver javára

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik