Női kosár: Régóta együtt vagyunk, szeretjük egymást – Aho Nina

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2024.02.03. 15:41
Aho Nina (Fotó: Koncz Márton)
A csütörtökön kezdődő soproni olimpiai selejtező előtt tartott sajtótájékoztatót a magyar női kosárlabda-válogatott a Novomatic Arénában.

Néhány nap és elkezdődik, amit hónapok óta vártunk: az Európa-bajnoki negyedik helyezett magyar női kosárlabda-válogatott hazai pályán küzdhet az olimpiai részvételért. Csütörtökön Kanada, pénteken Japán, vasárnap Spanyolország lesz az ellenfél, a három riválisból egyet kell megelőzni Párizsért. A selejtezőtornát megelőzően szombat délelőtt sajtótájékoztató és egy darabig nyilvános edzés várta a média képviselőit a soproni Novomatic Arénában.

A plénum elé Székely Norbert szövetségi kapitány, Pukler Gábor csapatvezető és Aho Nina, az együttes irányítója ült ki. Pukler Gábor köszönetet mondott mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy nyugodt, professzionális körülmények között készülhessen a csapat Sopronban. Nem feltartott kézzel jönnek ide az ellenfelek, a mieinknek ez jutalomjáték lesz, minden pillanatát felszabadultan kell megélni a tornának. A tavalyi Eb óta jegyzik a nevünket, beszélnek rólunk, komolyan vesznek bennünket és örülnünk kell, hogy eljutottunk idáig, függetlenül az eredménytől. Pukler arról is beszélt, hogy kibővült a csarnok lelátója, már csak néhány darab jegy maradt, és a játéktér, a nézőtér, a kiszolgáló terület készen áll.

Aho Nina elárulta, nagyon izgatottak, egy sportoló életében az olimpiai szereplés az egyik legmagasabb szintű cél. Erre a lehetőségre most készen áll minden ember, a csapat, a szövetség, az ország. Régóta együtt van az együttes, szeretik egymást a játékosok, ami látszik a pályán is.

„A karakterünk adva van, mindenki tudja, mit képvisel a magyar válogatott, milyen stílusban kosárlabdázik. Más típusú ellenfelekkel találkozunk, mint az elmúlt években, de fontos, hogy megmaradjon, kik vagyunk, és így is hatékonyak legyünk, ez a nagy kihívás” – tette hozzá Aho.

 

Székely Norbert szövetségi kapitány azzal példálózott, hogy bár a kisfia és a kislánya nagyon élvezi Dunakeszi alsó játszóterét, ha elmennek a Városligetbe, ott kétszázszor akkora játszóteret láthatnak nagy homokozóval, sok mászókával, minden van, ami szem-szájnak ingere. Most valami hasonló szintlépéssel néz szembe a válogatott, de ezt a teret is „be lehet játszani”, tényezővé válhatunk nemcsak Európában, hanem az egész világon is.

„Nem egyszerű ez a lépés, sokkal nagyobb a lépcsőfok, mint amelyet az elmúlt években megmásztunk. Jelenleg a legjobb 16 között vagyunk és a legjobb 12 közé vágyunk – csalódott akkor lennék, ha nem hoznánk ki magunkból a maximumot, nem adnánk oda a teljes szívünket ezen a tornán. Szeretném, ha ott lennénk az olimpián, de már most meg kell lengetni a kalapot a csapat előtt, ettől függetlenül mindent megteszünk magunkért és az országért” – így Székely Norbert.

A szakember szerint az elmúlt hét évben sok mindent begyakoroltak, ezekhez ezúttal is lehet nyúlni, de finomítani kell a taktikai repertoáron. Meg kell nézni, aktuálisan milyen állapotban vannak a játékosok, kitalálni egy-két újdonságot, ám nem könnyíti meg a helyzetet, hogy teljes kerettel együtt csak két napot tud készülni a válogatott, ami a versenyrendszer hibája.

A tájékoztató végeztével edzés várt a csarnokban a keret jelenlévő tagjaira (a légiósok folyamatosan érkeznek Sopronba), azonban bárkit el lehetett közben kapni néhány percre, kötetlen, laza hangulatban zajlott a foglalkozás. A nagy kérdések a következő bő egy hétben dőlnek el.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik