Férfi kosár: Hanga és a Laboral kiválóan kezdte a playoffot

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2016.04.14. 00:31
Hanga Ádám nagyon jó játékkal kezdte a férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntőjét a Panathinaikosz ellen, ám kisebb sérülés miatt kevesebbet játszott a Laboral Kutxában.

Hanga Ádám kezdőként 23 percet játszott, míg a harmadik negyed derekán meg nem húzta a combját, addig 10 pontot, 2 lepattanót, 1 gólpasszt, 1 szerzett labdát, 2 blokkot és 4 kiharcolt faultot jegyzett, a negatív oldalra pedig 1 labdaeladás került fel nála. Mezőnyből 4/8-cal zárt (2/4 triplából).

Noha a 21 pontos, 6 lepattanós Raduljica benti játékára tudott építeni kezdetben a görög gárda, a hazai pályán óriási elánnal játszó baszkok bent és kint is élesek voltak és most sem látszott a Perasovic-legénységen a Shengelia, Causeur páros hiánya. A pont nélkül maradó Diamatidisz és a mindössze két egységig jutó Feldeine esetében feltűnő volt, hogy ebben a match-upban borzasztó nehéz dolga lesz a sokkal atletikusabb vitoriai gárda ellen a Djordjevics-hadnak, mely nagyjából a harmadik negyed közepére minden reális esélyét elvesztette a fordításra.

Onnantól egyedül Hanga Ádám combsérülése miatt aggódhatott a népes hazai publikum, a húzódásnak tűnő mozdulat után már nem is kockáztatták meg kiválóan játszó honfitársunk további szerepeltetését, de a triplavonalon túlról megint összesen hatszor betaláló Adams - James duó, valamint a mindig stabil Buruszisz (15 pont, 6 lepattanó) tartogattak szép dolgokat a záró játékrészre is, így nagyon jó szájízzel készülhet a két nap múlva ugyanitt megrendezésre kerülő második felvonásra a Laboral.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Laboral Kutxa (spanyol, 2.)–Panathinaikosz (görög, 3.) 84–68
A Laboral legjobb dobói:
Adams 20/12, Buruszisz 15/3, M. James 11/6, Hanga 10/6
A Panathinaikosz legjobb dobói: Raduljica 21, Haynes 11/6

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a Laboral javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik