Női kosár: lelépett a győriek amerikai légiósa, két érkező

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.07. 11:45
Az őszi idény végére a második helyre magát bravúrosan feltornászó CMB-Cargo Uni Győr női kosárlabdacsapatának amerikai játékosa, Tabytha Wampler úgy gondolta, hogy érvényes szerződése dacára elég volt Magyarországból, és mindezt ügynökségén keresztül üzente meg.

 

„Nem tartoztunk neki, még a repülőjegyét is megváltottuk, hogy negyedikén megérkezzen – mondta érezhető bosszúsággal Fűzy András, a CMB-Cargo UNI Győr társadalmi elnöke a Nemzeti Sportnak. – Mindenesetre az ügyben most klubunk fordul jogorvoslatért az európai szövetséghez. Persze magasposzton mindenképpen lépni kellett a pótlására, így átigazoltuk Vincze Viktóriát, aki közös megegyezéssel távozott az MTK-tól. Ő nem ismeretlen számunkra, hiszen tagja volt a kétezer-tizenkettes bajnokcsapatunknak. Visszatért hozzánk a szerb Milica Ivanovics is, sikerült vele szerződést hosszabbítanunk. Jó hír továbbá, hogy az idény elején kézközépcsonttörést szenvedő Laklóth Anna védőkötéssel már pályára léphet.”

Akad tehát bőven feladata Völgyi Péternek, akinek a hét végéig kell döntenie az ugyancsak négyes-ötös pozícióra alkalmas szerb próbajátékos, a 26 éves, sokáig sérült, így jelenleg klub nélküli Iva Roglics szerződtetéséről is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik