Branzova fantasztikus játéka kellett a Sopron negyedik győzelméhez

Vágólapra másolva!
2008.01.10. 22:31
Tizenhárom ponttal nyert az MKB-Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapata az Euroliga csoportkörének 8. fordulójában a Phard Napoli otthonában. Albena Branzova huszonhat ponttal segítette a magyar bajnokot – amelyből tizenhetet szerzett a második negyedben -, és ezzel a bolgár légiós vezére volt Székely Norbert együttesének.
Albena Branzova huszonhat pontot szerzett Nápolyban
Meggyesi Bálint (archív)
Albena Branzova huszonhat pontot szerzett Nápolyban
Albena Branzova huszonhat pontot szerzett Nápolyban
Meggyesi Bálint (archív)
Albena Branzova huszonhat pontot szerzett Nápolyban

Nagyon belekezdett a Napoli, hiszen a hazaiak kevesebb, mint három perc alatt 12-0-ra elhúztak. Ekkor az olasz csapat legjobbja az amerikai Adia Barnes volt, aki ebben az időszakban három duplával vétette észre magát.

Székely Norbert csapata szerencsére még időben észbe kapott, és elsősorban Olekszandra Gorbunovának köszönhetően, hiszen az ukrán légiós öt pontot szerzett, kevesebb, mint másfél perc alatt, így a soproniak 12-7-re felzárkóztak.

Az első negyed hajrájában két perccel az első szünet előtt Németh Bernadett kiegyenlített, azonban a nápolyiaknak jobban sikerült a hajrá, és Sara Giauro előbb egy duplát, majd egy triplát jegyzett, így tíz perc után 22-17 volt az állás az olaszoknak.

A második felvonás elején aztán következtek Albena Branzova percei, hiszen a bolgár légiós három dupla mellett egyszer a hárompontos vonalon kívülről is betalált a gyűrűbe, és egymaga tartotta a soproniakat.

A játékrész derekán aztán előbb Semsei, majd Branzova egyenlített – a center újabb triplát dobott -, sőt Gorbunova pontjai után már a magyar csapatnál volt az előny.

Ez azonban még csak a kezdet volt, hiszen Károlyi is belelendült, és a nagyszünetre már Székely Norbert együttese vezetett tíz ponttal. Az mindenképpen meg kell említeni, hogy Branzova ebben a tíz percben tizenhét pontot szerzett (!), és a vendégek elsősorban az ő teljesítményének köszönhetik, hogy a második játékrészt megnyerték 26-11-re.

A harmadik felvonásban aztán az MKB tartotta előnyét, igaz nem esett sok pont a játékrészben. Az utolsó pihenőhöz közeledve újra Branzova villant, és egy újabb triplát helyezett el a nápolyiak gyűrűjében, amivel tizenháromra nőtt az előny.

Ebben a negyedben azonban ismét a hazaiaknak sikerült jobban a hajrá, és 55-47-re felzárkóztak a negyedik felvonás előtt.

Az utolsó tíz perc elején öt pontra a Phard, így nagyon jókor jött Németh triplája, amellyel újra nyolc volt a két csapat közti különbség. A játékrész derekához érve aztán újra „csak” öt volt a Székely-csapat előnye, de Branzova ismét a hátára vette a magyar bajnokot és két duplával ismét kilenc volt a különbség.

A hajrában nagyszerűen védekezett a Sopron, és emellett a büntetőket is jól dobták, így végül 74-61-re nyertek, és ezzel a negyedik győzelmüket könyvelhették el az A csoportban.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA, A CSOPORT, 8. FORDULÓ

PHARD NAPOLI (olasz)–MKB-EUROLEASING SOPRON 61–74 (22–17, 11–26, 15–12, 13–19)
Napoli, 500 néző. V: Tanacisz (görög), Jones (walesi), Tomic (horvát)
NAPOLI: Cirone, HOLLAND-CORN 15/9, BARNES 17, Horasan 2, N'DIAYE 8. CSERE: Giauro 7/3, Gentile 3/3, Mauriello 2, Jekabsone 5, Richter 2, Paterna
SOPRON: NÉMETH B. 9/3, Eördögh 2, GORBUNOVA 15/6, KÁROLYI 10/3, BRANZOVA 26/12. CSERE: Milovanovics 6/6, Honti 2, Semsei 4
Az eredmény alakulása. 4. p.: 12–0. 6. p.: 12–7. 9. p.: 17–17. 14. p.: 28–23. 15. p.: 31–28. 18. p.: 31–35. 21. p.: 35–43. 26. p.: 37–50. 27. p.: 40–53. 30. p.: 48–53. 35. p.: 56–61. 38. p.: 56–67. 40. p.: 60–74
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik