Egypontos vereséggel esett át a tűzkeresztségen a Nyíregyháza

Vágólapra másolva!
2007.11.07. 21:02
Egyetlen ponttal elveszített története első nemzetközi kupamérkőzését a Nyíregyháza férfi kosárlabdacsapata, amely 93-92-re kikapott az osztrák Klosterneuburgtól a Közép-európai Liga Piros csoportjának első fordulójában. Déri Csaba vezetőedző csapata remek hajrát vágott ki, az utolsó percre ledolgozta tízpontos hátrányát, de a végén mégis alulmaradt.
László Róbert (11) megnyerhette volna a meccset a végén a Nyíregyházának, de nem volt szerencséje az utolsó dobásnál
László Róbert (11) megnyerhette volna a meccset a végén a Nyíregyházának, de nem volt szerencséje az utolsó dobásnál
László Róbert (11) megnyerhette volna a meccset a végén a Nyíregyházának, de nem volt szerencséje az utolsó dobásnál
László Róbert (11) megnyerhette volna a meccset a végén a Nyíregyházának, de nem volt szerencséje az utolsó dobásnál

Mindkét csapat a nyugati határszélről érkezett a nyíregyháziak első hivatalos nemzetközi mérkőzésére. A különbség csak annyi, hogy míg Sitku Ernőék szombaton este útra keltek a soproni, amúgy győztesen megvívott bajnoki után, addig az osztrákok csak a meccs napján, szerdán szálltak buszra.

Elterjedt hiedelem, hogy amelyik gárda négy színesbőrű amerikai légióst foglalkoztat, az nem képviselhet rossz játékerőt. Márpedig az osztrák gárdában volt több tengerentúli kosaras is, és valóban látszott, hogy jó csapatról van szó.

A házigazda ennek ellenére 10–2-re lépett el az elején, de aztán átestek a holtponton a látogatók, és egy 20–3-as rohamot produkálva nemcsak a vezetést vették át, hanem tekintélyesnek mondható előnyhöz jutottak.

Vérrel-verejtékkel sikerült visszavenniük a vezetést a nyíregyháziaknak a nagyszünetre, ám nem tanultak az elején vétett hibákból, és a harmadik etapban ismét hagyták egérúthoz jutni a riválist.

Az osztrákok soraiban Lukas Sallomon bizonyította, hogy nemcsak azért játszik, mert az edző fia, a két amerkai húzóember pedig igazságosan osztotta el egymás között a feladatokat: Calvin Watson a triplákat gyártotta, Kevin Leon Martin pedig oroszlánként küzdve a lepattanókat gyűjtögette.

Előfordult, hogy egy támadáson belül négyszer büntetőzhettek a „sógorok”, ha pontosabban tüzelnek, hamarabb eldőlhetett volna a meccs.

Így viszont a negyedik etapra rendre megtáltosodó Brane Szavic vezérletével a lehetetlennel próbálkozott a házigazda, és egy minutummal a vége előtt ledolgozta a percekkel azelőtt még tíz pontos hátrányát.

A végén azonban a szerencse is a Klosterneuburg mellé állt, László Róbert utolsó dobása leperdült a gyűrűről.

Jó kis meccsen, nagy csatában vesztette el a Nyíregyháza története első hivatalos nemzetközi meccsét.

KOSÁRLABDA, FÉRFI KÖZÉP-EURÓPAI LIGA

PIROS CSOPORT, 1. FORDULÓ:
MARSO-VAGÉP NYÍREGYHÁZI KK – XION DUKES KLOSTERNEUBURG (osztrák) 92–93 (19–26, 26–16, 19–28, 28–23)
Nyíregyháza, 600 néző. V.: Papp P., Ádám, Benczur
A mérkőzés osztályzata: 3
NYÍREGYHÁZA: SAVIC 24/6, László 13, MOUTON 18/6, Sitku 15/9, HelbicH 12/3. Cserék: Trepák 10, Krasznai, Siska, Farkas A. Vezetőedző: Déri Csaba.
KLOSTERNEUBURG: Diwald 5/3, WATSON 27/15, Nagler 12, MARTIN 16, Hamidovic 6. Cserék: Spann 4, D. Scott 4, Hetzmannseder 2, L. SALLOMON 15, Gartner 2, Fritz. Vezetőedző: Werner Sallomon.
Az eredmény alakulása. 3. p.: 10–2. 7. p.: 13–18. 12. p.: 22–30. 16. p.: 32–32. 18. p.: 38–36. 24. p.: 57–51. 27. p.: 61–66. 36. p.: 75–84. 39. p.: 89–88
Kipontozódott: Diwald (38. p.)

MESTERMÉRLEG:
Déri Csaba: – Nagyon jó csapat a Klosterneuburg, mi pedig egy kicsit fáradtan mozogtunk. Ettől függetlenül a végén bármi történhetett volna.
Werner Sallomon: – Az első félidőben látottakért nagyon dühös voltam, de aztán összekaptuk magunkat és értékes győzelmet arattunk egy kiváló ellenféllel szemben.
  • További eredmény: Geofin Novy Jicin (cseh)–Brno (cseh) 107–69.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik