Magyar együttesek nélküli négyes döntők a Közép-európai Ligában

Vágólapra másolva!
2008.02.25. 09:02
A férfi és a női röplabdázók mezőnyében is véget ért az alapszakasz a Közép-európai Ligában. Mindkét magyar bajnokcsapat ötvenszázalékos mérleggel zárta a regionális nemzetközi sorozatot, s egyik sem jutott be a négyes döntőbe.

A tavalyi szezonban Közép-európai Liga-bronzérmet nyerő Kométa-Kaposvár idén felemás teljesítménnyel az elődöntőről is lemaradt.

A Betonút-NRK-Nyíregyháza vezetői azt mondták a rajt előtt, hogy mindenképpen szeretnének az újonc TEVA-Gödöllői RC előtt végezni, a négyes döntőbe jutás csupán hab lenne a tortán.

Nos, a torta elkészült, a szabolcsiak annak ellenére a Gödöllő előtt végeztek, hogy mindkét egymás elleni meccsüket elvesztették, de a hab lemaradt róla, a Nyíregyháza ötvenszázalékos mutatóval a hatodik helyen zárt.

Az éremcsatákban négy honfitársunk így is érdekelt lesz, hiszen a férfiak egyik elődöntőjében egymás ellen játszik Dávid Zoltán és Tomanóczy Tibor csapata, az osztrák Aon hotVolleys Wien, és Mózer Zoltán, valamint Gelencsér Balázs együttese, a szintén osztrák Hypo Tirol Innsbruck.

A négyes döntőt február 28–29-én Innsbruckban rendezik. A másik elődöntőben a címvédő, alapszakasz-győztes szlovén ACH Volley Bled az újonc osztrák Posojilnica Aich/Dobbal találkozik.

A női négyes döntőt az osztrák SVS Post Schwechat szervezésében a szlovákiai Myjavában rendezik március 3–4-én. Az elődöntőben egymás ellen játszik a sorozat két Bajnokok Ligája-résztvevő csapata, az SVS Post Schwechat, és a horvát ZOK Rijeka, a másik meccsen két szlovén csapat, a HIT Nova Gorica, és a Nova KBM Branik Maribor találkozik.

NŐI KÖZÉP-EURÓPAI LIGA

ALAPSZAKASZ, VÉGEREDMÉNY
1. HIT Nova Gorica (szlovén) 12 győzelem/4 vereség (41:17) 28 pont
2. SVS Post Schwechat (osztrák) 12/4 (38:18) 28
3. ZOK Rijeka (horvát) 11/5 (36:19) 26 pont
4. Nova KBM Branik Maribor (szlovén) 10/6 (37:23) 26
5. TPV Novo Mesto (szlovén) 9/7 25
6. Betonút-NRK-Nyíregyháza 8/8 24
7. TEVA-Gödöllői RC 6/10 22
8. Sparkasse Klagenfurt (osztrák) 3/13 19
9. Mladost Zagreb (horvát) 1/15 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik