Tisza-partiak közös öröme

Bár ott volt mindenhol, jószerével észrevétlenül tette a dolgát, látszott, tudja, itt és most nem ő a főszereplő, mint ahogy ilyesfajta érzése lehetett a hazaiak együttesének is, a vasárnapi helyosztón mégis magára irányította a figyelmet azzal, hogy legyőzte az esélyesebbnek ítélt Diósgyőrt. Vagyis amíg a korábban aranyéremről álmodó miskolciak két mérkőzésből két vereséggel, valamint az egyelőre lezáratlan Eördögh–Földi affér keserű emlékével a tarsolyukban voltak kénytelenek elutazni, addig a szegediek fennállásuk legnagyobb sikerét könyvelhették el.
Akárcsak jó két órával később a szolnokiak, akik eddig inkább férfikosarasaikról voltak híresek, most viszont fordult a kocka: a női csapat hozott nagy dicsőséget a (felső) Tisza-parti városnak. Amire akár azt is mondhatjuk, papírforma-győzelem volt, ám ennél sokkal komplikáltabban alakult a MÁV-Coop SE útja az elődöntő első feldobásától a legfényesebb érmek átvételéig. Hiszen a remek formában lévő Bjelica nélkül nem biztos, hogy megverték volna szombaton a Diósgyőrt, aztán vasárnap a remek formában lévő, ám a DKSK ellen kisebb sérülést összeszedő Bjelica nélkül kellett megverniük a Magyar Kupa első helyére már régóta áhítózó, tehát igencsak sikerre éhes Euroleasing-Orsit. Megverték.

Drámai küzdelemben, a második félidőben nyolcpontos hátrányból fordítva, tehát igencsak mélyről felállva, voltaképpen a küzdőképességüknek köszönhetően. Mert a térfélcserét követő két negyed nagy részében már rá tudták erőltetni saját kemény, brusztolós stílusukat a gyors, leindításokra épülő kosárlabdát játszó soproniakra, akiknek fiatalos lendülete ezzel megtört, és már a hárompontosokat sem szórták olyan jó százalékkal, mint az első félidő hajrájában.
"Jó kis meccs volt, ugye?" – kérdezte vidáman Gazdag Sándor, a Szolnoki MÁV-Coop SE-t működtető szponzori csoport vezetője, és nem tudtunk nem igennel felelni neki. Hiszen megvolt ebben a döntőben minden, ami a játék sava-borsa: látványos kosarak, nagy iram, óriási izgalmak, vagyis valószínűleg a sportág semleges barátai is szívesen nézték a Sport1 közvetítését. Üresjárat csak a mérkőzés vége felé volt, akkor sem sok, de hát be kell látni, a két, egyaránt mindössze két cserét szerepeltető együttes elfáradt kicsit a hajrára az átlagnál sokkal nagyobb tempójú összecsapáson. És a lefújás után, ahogy az már lenni szokott, jött az örömmámor az egyik oldalon, a letargia a másik félnél, pedig az Orsi fiatal csapatának sincs oka szégyenkezni, egyértelműen várakozáson felül szerepelt ebben a sorozatban. Ettől függetlenül azért el-eltörött a mécses Hontiéknál, miközben Tapodi Péter, a győztes edző a hagyományoknak megfelelően nekilátott a háló levágásának a gyűrűről a több száz fős szolnoki szurkolótábor ollézása közepette.
Egy kis ünneplésre még Szolnok központjában is sort kerítettek Csákányék és drukkereik, éjfél után nem sokkal, amikor a rendőrök által felvezetett busz begördült a Kossuth térre: néhány fanatikus örömét még a szökőkút hűvös vize sem hűtötte le, amiben megmártózott a kosarashölgyek tiszteletére. A főszereplők azonban nem maradhattak sokáig, egy órakor már takarodót rendelt el edzőjük, ugyanis szerdán folytatódik a bajnokság, immár az elődöntővel. Ahol folytatódik az eddig ötfelvonásos Szolnok– Sopron párharc is, avagy a két nagy rivális háborúja még korántsem ért véget…