Női kézi NB I: 29 góllal nyert az ETO, 13-mal a Fradi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.22. 19:59
A címvédő és éllovas Győri ETO, illetve a második FTC is sima győzelmet aratott a női kézilabda NB I szerdai játéknapján.

Az MTK eddig a bajnokságban két pontot szerzett, míg a BL-győztes Győr mindössze kettő pontot veszített, így a mérkőzés előtt csak a pontos végeredmény volt kérdéses. Heidi Löke volt a találkozó legeredményesebb játékosa hét találattal, de Korsós Dorina is hatig jutott a győrieknél. A két kapuson, Katrine Lundén és Herr Orsolyán kívül mindenki gólt dobott az ETO-ban az MTK ellen.

Érden a harmadik helyért hajtó hazai csapat a Debrecent fogadta, és a DVSC támadójátékára nem is lehetett panasz, hiszen 33 góllal zárta az összecsapást, de a védekezés nem működött, így kikaptak a piros-fehérek.

Schatzl Nadine ismét remek napot fogott ki a hazaiaknál, a szélső nyolc góllal zárt, és alig maradt el tőle Triscsuk Krisztina; Kovács Anna termelésére sem lehetett különösebb panasz. A vendégeknél a kilencgólos Sopronyi Anett szórta meg magát, továbbá támadásban Ábrahám Szilvia, Kudor Kitti és Szilágyi Ágnes is jól teljesített, más kérdés, hogy ez sem pótolta a hatosfalban lévő lyukakat.

MTK BUDAPEST–GYŐRI AUDI ETO KC 16–45 (7–22)
Népfürdő utca, 400 néző. V: Felhő, Öcsi
MTK: Kókai – Barczi 4, Petrovszki 3, Fundák 2, Borbás 2 (1), Fekete B. 3 (1), Buzsáki. Csere: Hrankai, Schneck R. (kapusok), Hornyák B., Szandai, Pácz L., Blaubacher 2. Edző: Majoros Gusztáv
GYŐRI ETO: LUNDE – ORBÁN ADRIENN 5, LÖKE 7, K. Bulatovics 1, Hornyák D. 3, Görbicz 2 (1), KORSÓS 6. Csere: Herr O. (kapus), Kovacsics 5, E. Amorim 4, Soós 2, Sirián 3, Hornyák Á. 3, Bognár-Bódi 4. Edző: Ambros Martín
Az eredmény alakulása. 10. perc: 1–7. 20. p.: 4–14. 40. p.: 8–26. 50. p.: 12–35
Kiállítások: 4, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Majoros Gusztáv:
– Nehéz ilyenkor bármit mondani. Csak rá kell nézni az eredményjelzőre
Ambros Martín: – Végig komolyan vettük a mérkőzést, ezzel is megtiszteltük az ellenfelet. Elégedettek vagyunk a mutatott játékkal és a mérkőzés alakulásával.

ESZTERHÁZY KSFC-GLOBÁL SAFE–FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA 24–37 (13–19)
Eger, 750 néző. V: Baranyi, Szloska
EGER: FEKETE D. – Hárs 1, Sári 3, Gyimesi 2, Bárány 7 (2), PADOS 8, Héjjas. Csere: FERENCZI (kapus), Molnár N. 1, Kovács V., Petrovics 2, Todorovics, Gasková, Benedek, Bárkai. Edző: Herczeg Béla
FTC: Szikora – Such 3, Tomori 1, Szucsánszki 3, Cifra 2, ZÁCSIK 5, Vérten 1. Csere: Abramovics (kapus), PENA 9 (4), Szekerczés 3, STEINBACH 4, SZARKA A. 5, Mészáros R. 1. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 6. p.: 2–2. 12. p.: 6–5. 18. p.: 8–9. 24. p.: 10–13. 36. p.: 15–22. 42. p.: 19–26. 48. p.: 20–27. 54. p.: 23–32
Kiállítások: 4, ill. 2 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Herczeg Béla:
– Amíg kevés technikai hibát követtünk el, tartottuk a lépést az FTC-vel. A második félidőben már többet hibáztunk, innentől nőtt a különbség.
Elek Gábor: – Enerváltan kezdtünk, aminek több oka is lehet. Ugyan hoztuk a kötelezőt, de közel sem azzal a játékkal, amely legutóbb a Dunaújváros ellen sikerre vezetett.

ÉRD–DVSC-TVP 36–33 (21–15)
Érd, 1000 néző. V: Horváth P., Marton
ÉRD: JANURIK – Koren 2, Kovács Anna 5, Bognár B., Vukcsevics 2, TRISCSUK 7, SCHATZL 8. Csere: Gridnyeva, Oguntoye (kapusok), Szekeres 1, Klivinyi 2, KISFALUDY 2, Wolf 4 (3), Balog B. 1, Oláh N. 2 (2). Edző: Szabó Edina
DVSC: LAJTOS – Slakta, SOPRONYI 9, Kudor 5, ÁBRAHÁM 6, Barna 3, Szilágyi Á. 5. Csere: Valovics 1, Varsányi, Karalyos, Karnik Sz. 4 (4). Edző: Varga József
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3-2. 7. p.: 4–4. 10. p.: 7–4. 16. p.: 10–8. 25. p.: 17–10. 33. p.: 21–17. 39. p.: 26–20. 44. p.: 30–23. 53. p.: 32–28. 58. p.: 35–23
Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Hétméteresek: 5/5 ill. 5/4.
MESTERMÉRLEG
Szabó Edina:
– Gyönyörű akciók és érthetetlen hibák jellemezték játékunkat.
Varga József: – Hatvan percet melegítettünk, harmincat játszottunk, de egy mérkőzés kétszer harminc percig tart.

VESZPRÉM BARABÁS DUNA TAKARÉK KC–IPRESS CENTER VÁC 21–25 (12–13)
Veszprém, 100 néző, V: Dobrovits, Tájok
VESZPRÉM: Szemerey – Vesztergombi 1, Tóth G. 1, PLANÉTA 6 (4), Takács Bianka 1, Tóth E. 3, Pelczéder 4. Csere: Pásztor B. (kapus), Kurucz 2, Horváth D., Gulyás 2, Kokas 1, Hajtai. Edző: Róth Kálmán
VÁC: TRIFFA – Niksic, Fülöp A. 3, Virág, NIKCSEVICS 7, Kamper 5 (3), Szádvári 2. Csere: Bíró B. (kapus), Hámori, Szondi 3, Ertl 3, Drávai 2 (1), Dakos. Edző: Konkoly Csaba
Az eredmény alakulása: 3. p.: 0–3. 7. p.: 2–3. 15. p.: 5–8. 21. p.: 8–8. 27. p.: 10–12. 32. p.: 13–13. 43. p.: 13–20. 49. p.: 16–21. 58. p.: 20–24
Kiállítások: 6, ill. 12 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Róth Kálmán:
– Minden játékosom közepes vagy annál gyengébb teljesítményt mutatott. Megkönnyítettük a szövetségnek, hogy a Váccal szemben meglévő vélt vagy valós tartozását kiegyenlíttesse.
Konkoly Csaba: – Nagy taktikai csata volt, jól felkészített csapat ellen játszottunk. Reméljük, hogy Ertl Rebeka sérülése nem súlyos.

DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA–FEHÉRVÁR KC 29–27 (17–15)
Dunaújváros, 600 néző. V: Andorka, Hucker
DUNAÚJVÁROS: VÍG – Hosszu 3, Rádl 1, Takács D. 1, Vincze 4, BULATH 9 (4), FERLING 8 (1). Csere: Csapó (kapus), GERA 3, Ferenczy, Vadász, Kővári, Takács F. Edző: Mátéfi Eszter
FEHÉRVÁR: KISS – Azari 4, EMBEROVICS 4, Benzal 1, Horváth B., TILINGER 8 (3), Vaszari 4. Csere: Siti E. 3, Herr A. 1, Hajduch 1, Mayer Sz., Kazai 1. Edző: Pal Oldrup Jensen
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–3. 12. p.: 9–7. 25. p.: 13–13. 38. p.: 20–18. 48. p.: 25–20. 53. p.: 26–23. 57. p.: 29–23
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Mátéfi Eszter:
– A kötelező győzelmek a legnehezebbek, a mai mérkőzés is ezt bizonyította. Csapatomnak hatalmas szíve van, elsősorban ennek köszönhető mai sikerünk, amellyel nagy lépést tettünk a legjobb négy közé jutásért.
Pal Oldrup Jensen: – Alapvetően jól teljesítettünk az első félidőben, a szünet után támadásban nehézségeink akadtak, ezért kaptunk ki a jobban játszó ellenféltől.

EUBILITY GROUP­BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE—SIÓFOK KC GALERIUS Fürdő 32–26
(14–12)
Békéscsaba, 1000 néző. V.: Hargitai, Markó.
BÉKÉSCSABA: Sipeki — Csáki 4, Barján 1, Szabó V. 1, GLUSICA 7, Hanczvikkel, Kelemen. Cs: VERESS (kapus), Szögi 1, NYIKOLAJENKO 8 (4), Walfisch 3 (1), GÁVAI 5, Dombi 2. Edző: Bakó Botond.
SIÓFOK: Futaki — LUKÁCS 5, Németh, LÉRÁNT 7 (2), Szamoránsky A. 3, Orbán 2 (1), Szalai 3. Cs.: Patrovics (kapus), ERDŐSI 5, Polics, Szabadfi 1. Edző: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 8. perc: 1—3, 11. p.: 3—3, 13. p.: 3—5, 20. p.: 9—5, 22. p.: 9—8, 25. p.: 11—8, 28. p.: 11—11, 37. p.: 20—15, 47. p.: 22—20, 51. p.: 27—22, 55. p.: 28—25, 57. p.: 31—25, . p.: —, . p.: —.
Kiállítások: 8, ill. 10 perc. Hétméteresek: 5/5, ill. 4/3.
MESTERMÉRLEG
Bakó Botond:
— Nem volt meg az a feszesség, kiélezettség, mint a korábbi mérkőzéseinken, de azért lőttünk harminckét gólt. A helyzetkihasználással és a szélső védekezéssel nem lehetek elégedett, de azzal igen, hogy mindig tudtunk változtatni.
Golovin Vlagyimir: — Gyermeteg hibákat követtünk el támadásban, ezért veszítettünk.

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 16 15 1 523–345 +178 30
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 16 14 2 534–384 +150 28
3. Érd 16 11 1 4 459–396 +63 23
4. Dunaújvárosi Kohász KA 16 11 1 4 447–407 +40 23
5. Ipress Center Váci NKSE 16 9 1 6 402–387 +15 19
6. DVSC-TVP 16 8 8 433–451 –18 16
7. Fehérvár KC 16 7 1 8 420–421 –1 15
8. Siófok KC-Galerius Fürdő 16 6 1 9 430–453 –23 13
9. Budapest Bank Békéscsaba 16 6 10 393–404 –11 12
10. Veszprém Barabás Duna Takarék 16 5 1 10 399–414 –15 11
11. MTK-Budapest SE 16 1 15 340–525 –185 2
12. Eszterházy KFSC-Globál Safe 16 16 352–545 –193 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik