Szennyezett gyepszőnyeg – futball és politika kapcsolatát vizsgálja a Piszkos gólok című könyv

BERTA MIHÁLYBERTA MIHÁLY
Vágólapra másolva!
2024.02.08. 16:00
null
Tostao és Pelé is szerepel a Piszkos gólokban: Médiciről mást gondoltak
A Piszkos gólok voltaképpen nem más, mint a labdarúgás történetének bestiáriuma. Éppen csak a különféle vadállatok, mitikus vagy csodás lények és különös teremtmények helyett az elmúlt több mint száz esztendő legellenszenvesebb „nagyembereit” gyűjtötte csokorba.

 

 

Szakfelügyelőt küldenek ki egy tanyasi iskolába valamikor az ötvenes évek elején. Az első óra számtan. A tanító a törtekről kérdezi a diákokat, akik kórusban felelnek. „Törtet törttel úgy szorzunk, hogy a számlálókat és a nevezőket összeadjuk, aztán a kettő szorzata lesz a végeredmény” – hangzik vagy ötven torokból.

Vagy legalábbis valami efféle sületlenség.

A szakfelügyelő megdöbben, ekkora marhaságot még nem hallott, pedig nem ma kezdte a szakmát. Alig várja az óra végét, hogy négyszemközt kaphassa le a tíz körméről a nyilvánvalóan alkalmatlan kollégát, egyúttal fejébe verje a jó választ. A tanító bólogat, érti-érti, de hogyan hozza helyre a hibáját? „Ez már az elvtárs dolga.”

Eltelik néhány hét, jön az újabb ellenőrzés: ugyanaz a szakfelügyelő, ugyanaz az iskola, ugyanaz a tanító, ugyanaz a kérdés. A diákok egykedvűen kántálják az immár kikezdhetetlen definíciót. „Megváltozott a miniszteri rendelet: törtet törttel úgy szorzunk, hogy a számlálót a számlálóval, a nevezőt a nevezővel szorozzuk meg.”

Ez a karcolhatatlan korképet festő (nyilván csak kitalált) történet jutott eszünkbe Luciano Wernicke Piszkos gólok című könyvét olvasgatva. És nem, nem azért, mert a Hogyan használták fel a futballt és éltek vissza vele a történelem legszörnyűbb zsarnokai? alcímű, magyarul 2023-ban az Inverz Media gondozásában megjelenő kötet éppen azt igazolná, hogy a parancsuralmi rendszerek segítségével a legnagyobb tévedések is játszva kiigazíthatók. Ellenkezőleg: szembesülve a megannyi megrázóan kicsinyes vagy egyszerűen csak szánalmasan öncélú, de minden esetben a labdarúgást eszközként használó „izéméregetés” eredményével, újfent megállapíthatjuk, hogy minden megtörténhet ezen a világon, csak elegendő fantázia és egy kevéssé finnyás gyomor szükségeltetik hozzá.

Perón argentin elnök felesége, Evita a bajnoki végeredménybe is bele akart avatkozni (Fotó: A Piszkos gólok című könyvből)

Merthogy a Piszkos gólok voltaképpen nem más, mint a labdarúgás történetének bestiáriuma. Éppen csak a különféle vadállatok, mitikus vagy csodás lények és különös teremtmények helyett az elmúlt több mint száz esztendő legellenszenvesebb „nagyembereit” gyűjtötte csokorba. S persze közös metszet, hogy valamennyi erős ember ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy saját élete egyenesét keresztezze a labdarúgás nevű imádott csapatjátékkal.

És jönnek is szépen sorban.

Benito Mussolini fasiszta diktátor, aki az 1934-es hazai rendezésű világbajnokság előtt állítólag azt mondta az olasz válogatott tagjainak: „Győzelem vagy grrrr.” Miközben egy metsző mozdulatot imitált a torka előtt. Juan Domingo Perón argentin elnök mindenhez is értő felesége, Eva Duarte, közismertebb nevén Evita, aki 1951-ben parancsba adta, hogy a Racing és a Banfield bajnoki döntőjén utóbbi együttes nyerjen, mert bár nem volt kedvenc csapata, ám éppen úri szeszélye úgy kívánta (végül a Racing győzedelmeskedett). Vagy Emílio Garrastazu Médici tábornok, Brazília korábbi elnöke, aki nyomást gyakorolt a selecao szövetségi kapitányi posztját betöltő Joao Saldanhára, hogy állítsa be a válogatottba kedvencét, Dadá Maravilhát. Sőt, miután kívánsága nem teljesült, zokszó nélkül kirúgatta a szakembert – nem sokkal az 1970-es, amúgy brazil győzelmet hozó vb előtt. Hogy a kolumbiai drogbáró Pablo Emilio Escobart már meg se említsük, aki egy komplett Libertadores-kupa-győzelmet „gründolt” az Atlético Nacionalnak. Mit mondjunk, nem lettünk volna szívesen játékvezetők abban az évadban a zöld-fehérek mérkőzésein, de hát ki szeret puskacsővel a szájában ébredni a meccs reggelén, nem igaz?

A történelmi dokumentumokkal és adatokkal bőségesen alátámasztott, mégsem „papírízű” sztorikat napestig lehetne sorolni, mi azonban itt megállnánk, mert mégiscsak kedvcsinálót írnánk, mintsem tartalomismertetőt, meg aztán a Dénes Tamás fordításában megjelent könyv van annyira érdekes, hogy az ember ne csak kiragadott szemelvényeket, hanem az egész szöveget megismerje.

Apropó, Dénes Tamás. A Piszkos gólokat olvasva nemcsak a szakfelügyelők jutottak eszünkbe, hanem a 2003-ban Sándor Mihállyal közösen publikált, s hasonló tematika alapján összeállított Futballtörténelmi lecke – nem csak fiúknak című régi kedvencünk is. A kettő együtt már kitesz egy teljes XX. századi történelmi kurzust – nem is középiskolás fokon.

(Luciano Wernicke: Piszkos gólok, Inverz Media, 2023)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. február 3-i lapszámában jelent meg.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik