Osztrák hokiliga: győzelemmel rajtolt Kiss Dáviddal a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2023.09.15. 22:18
null
Hári János (szemben) szerezte a Volán első gólját az idényben, majd üres kapuba is betalált a végén (Fotó: Koncz Márton, archív)
A Fehérvár AV19 Hári János duplájával és Bartalis István találatával 3–0-ra legyőzte az Asiagót az osztrák jégkorongliga 2023–2024-es idényének első fordulójában. Olivier Roy hibátlan teljesítményt nyújtva az olasz csapat mind a 23 lövését hárította.

A Hydro Fehérvár AV19 játékosai az osztrák bázisú liga, az ICEHL történetében először magyar vezetőedző irányításával korcsolyázhattak jégre, de ez csak az egyik ok volt arra, hogy kíváncsiak legyenek a csapatra a szurkolók, hiszen a keret is átalakult kissé, és minden idény kezdetén sok a találgatás, a talány, mire lehet képes az együttes, vajon csalódással vagy meglepetéssel ér-e majd véget az adott évad.

Az előzetes nyilatkozatok alapján arra mindenképpen számítani lehetett, hogy az eddigiekhez képest támadóbb szellemű Volánt láthatnak a szurkolók. Bár egy mérkőzés alapján természetesen lehetetlen helytálló előrejelzéssel szolgálni az egész idényre, az biztos, hogy a pénteki találkozó első harmadában a hazai csapat jóval aktívabb volt, mint a Fehérvár.

Ahhoz, hogy az első dudaszó pillanatában, húsz perc játékidőt követően 0–0 álljon az eredményjelzőn, elengedhetetlenek voltak Olivier Roy bravúrjai. Említésre méltó viszont, hogy Hári Jánosék három emberhátrányt is átvészeltek, más kérdés, hogy a kiállítások vajon elkerülhetőek voltak-e...

Az első magyar fórt megszakította a harmadok közti szünet, de veszélyes a középső játékrész elején sem volt a Volán előnyből az ellenfél kapujára. Nem sokkal később azonban könnyen vezethetett volna a vendéggárda, a kapuvas azonban még közbeszólt. Nem úgy a harmad közepén, amikor – ki más, mint – a csapatkapitány, Hári János egy kontra végén technikásan és gyorsan húzta el az olasz kapus mellett a pakkot, és megszerezte az idény első Volán-gólját.

A harmadik harmadban megismétlődött a korábbi sorrend, először magyar vas, aztán gól, ezúttal Bartalis István lőtt a kapus mellett a hálóba, majd a meccs legvégén Hári tette fel az együttes teljesítményére a koronát egy üres kapus találattal.

OSZTRÁK HOKILIGA (ICEHL), 1. FORDULÓ
ASIAGOHOCKEY (olasz)–HYDRO FEHÉRVÁR AV190–3
(0–0, 0–1, 0–2)
Asiago, 1200néző. V:Rezek, Zrnic(mindketten szlovénok), Mantovani,D.Rigoni (mindketten olaszok)
ASIAGO:Fazio– Warner, Gazzola/ S. Marchetti, Vallati/ Gios, Casetti/ FilippoRigoni(I), Zampieri– Finoro, McShane, Misley / Saracino, Rapuzzi, Ierullo/ M. Marchetti, Moncada, Gennaro/ Magnabosco, FilippoRigoni(II), Castlunger. Edző:Tom Barrasso
FEHÉRVÁR: O. ROY –T. Campbell, Fournier/ H. Nilsson, ATKINSON (1)/ Phillips, Stipsicz/ Vokla,Ambrus G.– Leavens(1),HÁRI J.2,McGauley/ Kuralt, BARTALIS I.1, Leclerc(1)/ Terbócs, Laberge, Vértes / Mihály Ákos, Németh K., MagosiB. Edző:Kiss Dávid
Kapura lövések:23–32
Gól – emberelőnyből:9/0, ill. 3/0

További eredmények
Graz–Vienna 2–3
Olimpija Ljubljana–Linz 2–3 – hosszabbítás után
Innsbruck–Bolzano Südtirol 5–1
Salzburg–Klagenfurt 4–1
Val Pusteria–Vorarlberg 3–1

ÖSSZEFOGLALÓ

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik