Skandalum: Torontóban nyolc gólt lőtt és egyet sem kapott a Florida

Vágólapra másolva!
2008.02.06. 08:06
Az NHL, az észak-amerikai jégkorong-bajnokság alapszakaszának 116. játéknapján a Florida jó nagyot „rúgott” a Torontóba, hiszen a Panthers idegenben nyolc gólt lőve - négyet a harmadik harmadban -, egyet sem kapva nyert a Maple Leafs ellen. New Yorkban mindkét gárda, a Rangers és az Islanders is hazai pályán kapott ki, előbbiek két góllal az LA Kingstől, utóbbiakat pedig lenullázta a címvédő Anaheim Ducks.
Ekkora verést kapott a csapatom, mutatja Carlton mackó, a torontóiak kabalafigurája
Getty Images
Ekkora verést kapott a csapatom, mutatja Carlton mackó, a torontóiak kabalafigurája
Ekkora verést kapott a csapatom, mutatja Carlton mackó, a torontóiak kabalafigurája
Getty Images
Ekkora verést kapott a csapatom, mutatja Carlton mackó, a torontóiak kabalafigurája

A 32 éves Richard Zednik nagy meccse volt a torontói, hiszen a Florida szlovák légiósa három góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a Maple Leafs elleni sikerből, amelyhez csapattársa, a kapus Tomas Vokoun hibátlan teljesítményt, 24 védett lövést tett hozzá.

Pedig az első harmadban még csak egygólos előnyre tettek szert a vendégek, ám a 20:10-nél lőtt második góljuk összeroppantotta a hazaiakat.

A Panthers a második felvonás közepére már négygólosra növelte a két csapat közötti különbséget. A harmadik játékrészben pedig kilenc perc alatt lőtt újabb négy góljukkal végleg a jégbe lett döngölve a vendéglátó.

Az addig sportszerű mérkőzés a harmadik harmad közepétől a hazaiak részéről átment bosszúba: ha már nem nyernek és megalázzák őket, legalább bunyóban vegyenek elégtételt.

A torontóiak kezdőkapusa, Vesa Toskala 22:28-nál adta át a helyét Andrew Raycroftnak, de túl sok jót utóbbinak sem hozott a találkozó: előbbi 4/15-s, utóbbi 4/11-s mutatóval zárt. A Toronto a 25. vereségét szenvedte el a szezonban, a tizediket hazai pályán, emlékezetes jubileumot szerzett magának a Maple Leafs…

Valtteri Filppulának (balra, Detroit Red Wings) már csak bottal ütheti a nyomát Pavol Demitra (jobbra, Minnesota Wild)
Reuters
Valtteri Filppulának (balra, Detroit Red Wings) már csak bottal ütheti a nyomát Pavol Demitra (jobbra, Minnesota Wild)

Bár a Detroit szerzett előnyt, a Minnesota Brian Rolston és Pavol Demitra egy-egy találatával fordítani tudott. A mérkőzést végig kézben tartó Red Wings a harmadik harmadban óriási erőket mozgósított az egyenlítő találatért, az végül 58:40-nél jött össze. A harmadik felvonásban a vendégek tizenhat, a hazaiak három alkalommal lőttek kapura.

A detroiti lendület aztán kitartott a hosszabbításban is: Dominik Hasek védte az első hazai kísérletet, ugyanez viszont nem siketült a túloldalon kollégájának, Niklas Backströmnek: Brett Lebda 61:37-nél győztes gólt szerzett. A toronymagasan ligaelső Detroit 55. mérkőzésén a negyedik túlórás győzelmét aratta.

A Boston-Buffalo összecsapás első tíz perce 1-1-t hozott, ám utána a vendégek három gólt szereztek, így biztosan nyertek az 59:59-nél azért még egy gólt találó hazaiak ellen.

A 23. percben szerzett egygólos előnyt az Anaheim a NY Islanders ellen, majd a címvédő a harmadik felvonás elején öt perc alatt szerzett két újabb találatával el is döntette a találkozót. A Ducks kapusa, Jean-Sebastien Giguere a kapujára tartó mind a 25 lövést hárította.

Egy, de inkább két lépéssel, azaz gólos hátránnyal járt a Rangers a Kings mögött, hogy a hajrá nem legyen túl izgalmas, arról Anze Kopitar gondoskodott: a szlovén légiós szezonbéli 21. találatával a 42. percben ismét kétgólosra növelte csapata előnyét.

Háromszor szerzett vezetést a Philadelphia Atlantában, a Thrashers kétszer egyenlíteni tudott, ám a Flyers harmadik, győztes találatát jegyző Steve Downie 56. percben szerzett találatára már nem érkezett választ a hazaiak részéről.

Hiába volt kétgólos előnyben az első harmad végén a Columbus, a Washington a második felvonásban egyenlíteni tudott. Az szintén döntetlennel zárult harmadik harmadot követően Alekszander Ovecskin 62:28-nál lőtt gólja döntötte el a mérkőzést, ez volt a ponttáblázaton és a góllövőlistán is első helyen álló orosz légiós 45. találta a szezonban.

Az Ottawa vezető találtára négy góllal válaszolt a második harmad közepére a Montreal, a vendégek a záró részben öt perc alatt azért minimálisra csökkentették hátrányukat, de hiába játszottak jóval veszélyesebben, egyenlíteni már nem tudtak.

Jean-Pierre Dumont 22. percben lőtt gólja egygólos győzelmet jelentett a Nashville-nek a Carolina ellen. Chris Mason 31 lövést hárított és shutouttal zárt. Cam Ward nála is jobban teljesített, már ami a mutatókat illeti, de hiába a 33 védett lövést, csapata kikapott.

Háromgólos előnyéből kettőt odaadott a mérkőzés hajrájában a Tampa Bay vendéglátójának, a St. Louis-nak, de az egyenlítés már elmaradt, 23 másodperc ehhez már nem volt elegendő a hazaiaknak.

Két 1-1-s harmadot követően a hajrában és a túlórában sem bírta dűlőre vinni a dolgot egymással a Dallas és a Vancouver, a szétlövést végül a hatodik párt követően a hazaiak 2-1-re nyerték meg.

Peter Mueller egymaga háromgólos előnyhöz jutatta a Phoenixet Calgaryban, de a Flames az utolsó harmadban egyenlíteni tudott. Dion Phaneuf dupláját követően Jarome Iginla 59:51-nél túlórát érő gólt szerzett. Mivel azonban a hosszabbítás nem hozott döntést, az a büntetőkre maradt: a párbajt végül 1-0-ra a vendéglátók nyerték, a hat próbálkozó közül egyedül Iginla volt eredményes.

NHL, ÉSZAK-AMERIKAI JÉGKORONG-BAJNOKSÁG:

ALAPSZAKASZ, 116. JÁTÉKNAP:
Boston Bruins - Buffalo Sabres 2-4
New York Islanders - Anaheim Ducks 0-3
New York Rangers - Los Angeles Kings 2-4
Atlanta Thrashers - Philadelphia Flyers 2-3
Columbus Blue Jackets - Washington Capitals 3-4-h.u.
Toronto Maple Leafs - Florida Panthers 0-8
Montreal Canadiens - Ottawa Senators 4-3
Nashville Predators - Carolina Hurricanes 1-0
Minnesota Wild - Detroit Red Wings 2-3-h.u.
St. Louis Blues - Tampa Bay Lightning 4-5
Dallas Stars - Vancouver Canucks 3-2-büntetőkkel
Calgary Flames - Phoenix Coyotes 4-3-büntetőkkel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik