Balszerencsés vereség Litvániától

Vágólapra másolva!
2007.02.10. 17:56
A tartalékos, számos fiatalt felvonultató magyar jégkorong-válogatott 2-1-es vereséget szenvedett szombaton Litvánia legjobbjaitól a Torunban zajló négyes torna második napján, az Eurochallenge lengyelországi állomásán. A Cortina-együttes gólját Azari Zsolt ütötte, de utána fordított az ellenfél, a döntő találat az 58. percben esett.
Budai Krisztián bravúrjai sem segítettek
Budai Krisztián bravúrjai sem segítettek
Budai Krisztián bravúrjai sem segítettek
Budai Krisztián bravúrjai sem segítettek

A horvátok elleni pénteki 2-1-es győzelem után ezúttal a házigazdáktól 3-0-s vereséget szenvedő litvánok voltak az ellenfelek, akik majd a divízió I-es világbajnokságon is a riválisok között lesznek. Pat Cortina szövetségi kapitány ezúttal Budai Krisztiánnak szavazott bizalmat a kapuban, s bizony az első 6-7 percben akadt is dolga a hálóőrnek. A litvánok ugyanis beszorították fiatal együttesünket, de szerencsére a mezőnyfölény nem párosult góllal.

A magyar gárda a nyitó harmad második felére azonban összeszedte magát, a játékosok óriási erőt mozgósítottak, s egy kimaradt emberelőny után megszületett a vezetés. Lencsés Tamás ugratta ki a bal oldalon Holéczy Rogert, aki elszáguldott, majd az érkező Azari Zsolt elé tálalt, aki a hálóba emelte a pakkot, mielőtt a védők közbeavatkozhattak volna. A folytatás is nagy csatát hozott, de újabb találat már nem született az első szünetig.

A második harmadban az esélyeinket csökkentette, hogy a lengyel játékvezetők sorozatban küldték ki fiatal csapatunk játékosait. Kétszer is kettős emberhátrányba került a Cortina-gárda, s ez felőrölte az erejét. A keményen támadó litvánok a második 5-3-as helyzetből, a 37. percben Martynas Slikas találatával egyenlítettek, ekkor már a kiválóan védő Budai sem segített.

A befejező harmad elején Svasznek Bence és Arturas Katulis összeakaszkodott, ennek mindkét félnél 2+2 perces kiállítás lett az eredménye, sőt még Darius Lelenas is kapott egy sima büntetést. Utána is sok dolga volt a játékvezetőnek, mivel sorozatban küldte ki a két csapat tagjait valamilyen szabálytalanság után. Ezúttal a litvánok kerültek többször hátrányba, de a magyarok közül Svasznek sem „tétlenkedett”, tizenhárom perc alatt háromszor ülhetett a büntetőpadra, majd hamarosan ismét két percet érően szabálytalankodott…

Az 58. percben jött a hidegzuhany, Mindaugas Kieras távoli lövésébe Slikas gólt érően beleszúrt, így a szinte legjobb csapatukkal szereplő litvánok kerültek előnybe. Két és fél perc maradt az egyenlítésre vagy a fordításra, de erre nem volt esély, mert Omar Ennaffati kiállítása miatt alig volt a magyaroknál a korong.

A Cortina-csapatból kimagaslott Budai, s a fiatal Ennaffati is jól játszott. A sok kiállítás miatt a végére alaposan elfáradt az együttes, így nem tudott jobb eredményt elérni. Vasárnap a lengyel válogatott lesz az utolsó ellenfél.

EUROCHALLENGE NEMZETKÖZI TORNA, TORUN (LENGYELORSZÁG)
2. JÁTÉKNAP:

  • LITVÁNIA-MAGYARORSZÁG 2-1 (0-1, 1-0, 1-0)
  • Gólszerzők: Slikas (37., 58.), illetve Azari (15.)
  • Kiállítások:26 perc, illetve 30 perc
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik