Idénybeli legnagyobb különbségű győzelmével kapaszkodik a Nice

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.04.19. 23:07
Morgan Sanson góljával törte meg ellenfelét a Nice (Fotó: AFP)
A Nice hazai pályán 3–0-ra legyőzte a bennmaradásért hajtó Lorient-t a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 30. fordulójának péntek esti mérkőzésén, és rég látott fölényes sikerével megerősítette helyét az üldözőbolyban.

A megelőző kilenc fordulóban csupán hat pontot gyűjtő nizzaiak az első félidő derekán Morgan Sanson remek alakításával szerezték meg a vezetést: a rutinos középpályás eredményes letámadással labdát csent a körülményeskedő vendégektől, majd a 16-oson belülre robogva éles szögből a rövid sarokba bombázott – ez volt az első bajnoki gólja az idényben.

A második játékrész elején Jérémie Boga bevágta a második gólt, majd a végjátékban az egyik csereember, Evann Guessand közelről megadta a kegyelemdöfést a zsinórban harmadszor gól és pont nélkül maradó bretonoknak.

A heteken át tartó hullámvölgyből kilábolni próbáló Nice kétpontnyira megközelítette a még BL-indulást érő negyedik helyen álló Lille-t.

Egy kis stat: a Nice több mint egy éve nem nyert ilyen nagy különbséggel bajnoki meccset; tavaly februárban a Monacót verte meg ugyancsak 3–0-ra.

FRANCIA LIGUE 1
30. FORDULÓ, pénteki mérkőzés
Nice–Lorient 3–0 (Sanson 22., Boga 53., Guessand 89.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Szombat
17.00: Nantes–Rennes
21.00: Lens–Clermont
Vasárnap
15.00: Le Havre–Metz
15.00: Lille–Strasbourg
15.00: Reims–Montpellier
17.05: Brest–Monaco
19.00: Toulouse–Olympique Marseille (Tv: Match4)
21.00: PSG–Lyon

  1. Paris SG

28

18

9

1

65–24

+41 

63 

  2. Brest

29

15

8

6

44–27

+17 

53 

  3. Monaco

28

15

7

6

53–37

+16 

52 

  4. Lille

28

13

10

5

42–25

+17 

49 

  5. Nice

29

13

8

8

31–22

+9 

47 

  6. Lens

29

12

7

10

38–31

+7 

43 

  7. Lyon

29

12

5

12

37–45

–8 

41 

  8. Reims

29

11

7

11

36–39

–3 

40 

  9. Marseille

28

10

9

9

41–33

+8 

39 

10. Rennes

29

10

9

10

40–36

+4 

39 

11. Toulouse

29

9

9

11

33–37

–4 

36 

12. Strasbourg

29

9

9

11

33–40

–7 

36 

13. Montpellier*

29

8

10

11

36–41

–5 

33 

14. Nantes

29

9

4

16

28–44

–16 

31 

15. Le Havre

29

6

10

13

27–37

–10 

28 

16. Metz

29

7

5

17

30–49

–19 

26 

17. Lorient

29

6

8

15

35–55

–20 

26 

18. Clermont

29

4

10

15

21–48

–27 

22 

*Pontlevonás:  Montpellier 1 pont

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik