F1: gondok a gumikkal? A Pirelli és a Haas egymásra mutogat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.06. 14:26
null
A Haas szerint a gumik okozzák a gyengélkedését (fotó: AFP)
A Pirelli abroncsainak tulajdonítják a futamokon jelentkező gyengélkedésüket a Haasnál, ám Mario Isola, a hivatalos gumiszállító versenyigazgatója szerint az amerikai istállónak a saját autóján kell szétnéznie, ha választ akar kapni arra, hogy miért szenved a versenyek hajrájában.

 

Sokszor panaszkodott Günther Steiner az utóbbi időben arra, hogy versenyzői azért esnek vissza a futamok végén, mert a gumik nem bírják jól a hosszú etapokat, és a hajrára már jelentősen veszítettek a teljesítményükből. A soron következő Spanyol Nagydíjra egyébként jelentős fejlesztésekkel készül a Haas, ám Romain Grosjean nemrégiben elég pesszimistán nyilatkozott, amikor azt mondta: mindez semmit sem ér, ha nem kicsit bajlódnak az abroncsokkal.

Mario Isola reagált a Haasnál megfogalmazott kritikára, és úgy véli, nem a Pirelli által gyártott gumik miatt szenved Romain Grosjean és Kevin Magnussen a versenyeken.

„Nehéz megítélni a helyzetet, hiszen a probléma a kasztnijukkal van – mondta a szakember. – Gyorsak az időmérőkön, a futamokon viszont a hőmérséklet gyorsan csökken. Megoldást kell találniuk arra, hogy melegen tartsák az abroncsokat, hiszen azok csak magas hőmérsékleten járulnak hozzá a megfelelő sebességhez.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik