Kétszer kellett megszereznie Hamiltonnak a brit pole pozíciót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.09. 13:47
null
Lewis Hamilton idén hatodszor indulhat az első rajtkockából (Fotó: Action Images)
A Formula–1-es Brit Nagydíjon a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton indulhat az élről, miután az időmérő edzésen megelőzte mercedeses csapattársát, Nico Rosberget. A brit pilóta idén hatodszor, pályafutása során 55. alkalommal szerezte meg a pole pozíciót.

Ahogy várható volt, Lewis Hamilton és Nico Rosberg küzdött meg egymással a Brit Nagydíj első rajtkockájáért. A kvalifikáció első szakaszában a német, a másodikban az angol volt a gyorsabb, és a harmadikat is Hamilton kezdte jobban.

Csakhogy a pálya szabálytalan kiszélesítése és jogosulatlan előnyszerzés miatt elvették az időeredményét, így az utolsó percben a nulláról kellett újrakezdenie. Óvatosabb volt, de majdnem ugyanolyan gyors. Ahhoz bőven elégnek bizonyult a köre, hogy Rosberget maga mögé utasítsa, több mint három tizeddel megelőzte csapattársát.

Ahogy a szabadedzéseken, úgy ezúttal is a Red Bull volt a második leggyorsabb autó, Max Verstappen először verte meg Daniel Ricciardót időmérőn.

A harmadik sorból két finn indul, Kimi Räikkönen felülmúlta Sebastian Vettelt az 5. helyért, sőt a négyszeres világbajnokot a 6. helyről a 11.-re sorolják vissza váltócsere miatt. Így a hatodik rajtkocka Valtteri Bottashoz került.

Mögöttük Carlos Sainz Jr. és Nico Hülkenberg foglalhat helyet; a német ugyan gyorsabb volt a spanyolnál, de a jobb körét neki is elvették a pálya elhagyása miatt.

Fernando Alonsóé lesz a 9. kocka, míg csapattársa, Jenson Button csak 17. lett az időmérőn.

Az 52 körös Brit Nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik.

BRIT NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:29.287 átlag: 237.521 km/ó
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:29.606 0.319 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:30.313 1.026
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:30.618 1.331
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:30.881 1.594
6. Sebastian Vettel* német Ferrari 1:31.490 2.203
7. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:31.557 2.270
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:31.989 2.702
9.
Nico Hülkenberg
német
Force India-Mercedes
1:32.172
2.885
10. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:32.343 3.056
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:31.875
12. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:32.002
13. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:32.050
14. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:32.241
15. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:32.306
16. Kevin Magnussen dán Renault 1:37.060
17. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:32.788
18. Jolyon Palmer brit Renault 1:32.905
19. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:33.098
20. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:33.151
21. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:33.544
Ericsson nem vett részt az időmérőn
*Vettel öt rajthelyes büntetést kap váltócsere miatt.
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Rosberg 1:30.724 1. Hamilton 1:29.243
2. Hamilton 1:30.739 2. Rosberg 1:29.970
3. Verstappen 1:31.305 3. Verstappen 1:30.697
4. Räikkönen 1:31.326 4. Vettel 1:30.711
5. Vettel 1:31.606 5. Ricciardo 1:31.319
6. Ricciardo 1:31.684 6. Räikkönen 1:31.385
7. Bottas 1:31.913 7. Bottas 1:31.478
8. Sainz 1:32.115 8. Sainz 1:31.708
9. Massa 1:32.146 9. Alonso 1:31.740
10. Gutiérrez 1:32.237 10. Hülkenberg 1:31.770
11. Alonso 1:32.281 11. Pérez 1:31.875
12. Grosjean 1:32.283 12. Massa 1:32.002
13. Pérez 1:32.336 13. Grosjean 1:32.050
14. Hülkenberg 1:32.349 14. Gutiérrez 1:32.241
15. Kvjat 1:32.553 15. Kvjat 1:32.306
16. Magnussen 1:32.729 16. Magnussen 1:37.060
17. Button 1:32.788
18. Palmer 1:32.905
19. Haryanto 1:33.098
20. Wehrlein 1:33.151
21. Nasr 1:33.544
Ericsson nem indult
embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik