Az F1 és az FIA vezetője összeül a Horner-ügy miatt – sajtóértesülés

Vágólapra másolva!
2024.03.01. 14:05
Lesz folytatása a Horner-ügynek? (Fotó: AFP)
Sajtóértesülések szerint a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke, Mohammed ben Szulajem és a Formula–1 ügyvezető igazgatója, Stefano Domenicali Bahreinben összeül, hogy egyeztessen Christian Horner helyzetéről, és megvitassa, szükséges-e lépéseket tenniük az ügyben.

Mint beszámoltunk róla, a Red Bull anyacége hiába mentette fel a női alkalmazottja által illetlen viselkedéssel vádolt Christian Hornert a belső eljárás végén, a szerda este kiadott közlemény nem csillapította a kedélyeket.

A rivális csapatok elöljárói, köztük Toto Wolff, illetve Zak Brown már csütörtök délután kifejezték nemtetszésüket az ügy kezelése kapcsán, a Mercedes csapatfőnöke azt nehezményezte, hogy a megosztott közlemény túl felületes volt, míg a McLaren ügyvezető igazgatója jelezte, meglátása szerint a Formula–1, valamint a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) feladata lenne, hogy az ilyen fontos és kényes esetet alaposan átvizsgálja, és állást foglaljon. 

Csütörtök este aztán újabb fordulatot vett a történet, hiszen meg nem nevezett forrás 79 fájlt – köztük WhatsApp-üzeneteket, illetve képeket – osztott meg Google Drive-on keresztül összesen 150 címzettel. A linket tartalmazó levelet a Formula–1 és az FIA vezetői, csapatfőnökök, több nagy sajtóorgánum, valamint újságíró kapta meg, a dokumentumok hitelessége ugyanakkor megkérdőjelezhető, és nem kizárt, hogy egyes anyagok Horner lejáratásának céljával készültek. 

A Red Bull csapatfőnöke nem kívánta kommentálni a történteket, de kijelentette, továbbra is tagadja a vádakat, és jelezte, a független vizsgálat már véget ért, és határozat született az ügyben. Egybehangzó sajtóértesülések azonban arról számoltak be, hogy az F1 ügyvezető igazgatója, Stefano Domenicali és az FIA elnöke, Mohammed ben Szulajem összeül pénteken Bahreinben, és meg fogja vitatni, hogy szükséges-e lépéseket tenniük az ügyben. 

A szövetségnek viszonylag nagy a mozgástere, ha úgy látja, beavatkozásra van szükség: hivatalos csatornákon kérvényezheti a Red Bull által indított vizsgálat jegyzőkönyvét, illetve akár be is vonhatja az etikai és megfelelőségi osztályát is, hogy tisztázza, szabálysértés történt-e. 

Az FIA szabályzata ugyanis lehetővé teszi a közbeavatkozást, ha megfogalmazódik a gyanú, hogy valamely F1-es résztvevő a sorozat rossz hírét kelti. 

20. BAHREINI NAGYDÍJ
FEBRUÁR 29., CSÜTÖRTÖK
1. szabadedzés1. Ricciardo 1:32.869
2. szabadedzés1. Hamilton 1:30.374
MÁRCIUS 1., PÉNTEK
3. szabadedzés13.30–14.30
Időmérő17.00–18.00
MÁRCIUS 2., SZOMBAT
A verseny (57 kör, 308.238 km) rajtja16.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Szaúdi Nagydíj, Dzsiddamárcius 9., 18.00
Ausztrál Nagydíj, Melbournemárcius 24., 5.00
Japán Nagydíj, Szuzukaáprilis 7., 7.00

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik