Ricciardo a leggyorsabb, Verstappen a top 5-ön kívül a bahreini nyitányon

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.02.29. 12:03
Daniel Ricciardo zárta az élen az első edzést (Fotó: AFP)
Daniel Ricciardo (RB) bizonyult a leggyorsabbnak a Formula–1-es idénynyitó Bahreini Nagydíj első szabadedzésén. Az ausztrált Lando Norris vezérletével a McLaren kettőse követte. A címvédő Max Verstappen (Red Bull) a hatodik lett.

Véget ért a várakozás, hiszen közép-európai idő szerint 12 óra 30 perckor zöldre váltott a bokszutca végi lámpa a meleg és szeles Bahreinben, ahol az első szabadedzéssel vette kezdetét a rekordhosszú 2024-es világbajnokság. A mezőny szinte azonnal benépesítette az 5412 méter hosszú pályát, amely a huszadik alkalommal ad otthont nagydíjnak.

Az első fél órában a versenyzők kivétel nélkül a C2-es, vagyis a most hétvégén közepesnek számító keveréken rótták a köröket, s kisebb meglepetésre a favoritnak tartott Red Bull-lal leginkább az ezüst és fekete fényezést használó Mercedes tudta tartani a lépést, miközben Csou Kuan-jü a kezdeti fékprobléma után némi időt vesztett a versenyzőtársakkal szemben.

Az első etapok végén a címvédő Max Verstappen 1:33.535-ös idővel vezetett, mögötte George Russell, Sergio Pérez és Lewis Hamilton következett, így a top 4-ben Red Bull, Mercedes sorminta rajzolódott ki. Az ötödik Fernando Alonso volt az Aston Martinnal, míg a hatodik-hetedik pozícióban a Ferrari kettőse foglalt helyet.

Nem sokkal a félidő előtt érkeztek az első lágy gumis próbálkozások, több csapat ugyanakkor egészen az első gyakorlás végéig nem próbálta ki a piros jelzésű Pirellit, helyette a hosszabb etapokra fektette a hangsúlyt, aminek következményeként jócskán felborult a korábban kialakult sorrend.

Az élen végül Daniel Ricciardo zárt az RB-vel. Az 1:32.869-es időt elérő ausztrált Lando Norris vezérletével a McLaren duója, valamint a márkatárs, Cunoda Juki követte, míg az ötödik helyen Alonso érkezett. A spanyol lemaradása 324 ezred volt úgy, hogy az első ötösből egyedül ő futott a közepes keveréken, míg a többiek az eggyel lágyabb gumin teljesítették a legjobbjukat. 

Az autóra többször is panaszkodó Verstappen hatodik lett, a címvédő mögött Russell érkezett, majd Charles Leclerc, Hamilton, illetve Vatteri Bottas zárta az első tízes sorát. 

Carlos Sainz Jr. a 11., a tavalyi első szahíri gyakorláson még leggyorsabb Pérez a 12. helyen végzett. Az utolsó négy pozícióban az Alpine, valamint a Haas párosa zárt.

Folytatás 16 órakor a második szabadedzéssel.

 
20. BAHREINI NAGYDÍJ
FEBRUÁR 29., CSÜTÖRTÖK
1. szabadedzés1. Ricciardo 1:32.869
2. szabadedzés16.00–17.00
MÁRCIUS 1. PÉNTEK
3. szabadedzés13.30–14.30
Időmérő17.00–18.00
MÁRCIUS 2. SZOMBAT
A verseny (57 kör, 308.238 km) rajtja16.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Szaúd-arábiai Nagydíj, Dzsiddamárcius 9., 18.00
Ausztrál Nagydíj, Melbournemárcius 24., 5.00
Japán Nagydíj, Szuzukaáprilis 7., 7.00


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik