F1: Lando Norris hosszabbított a McLarennel

Vágólapra másolva!
2024.01.26. 18:33
Lando Norris hosszabbít a McLarennel (Fotó: Getty Images)
Szerződést hosszabbított a Formula–1-es McLaren istálló brit versenyzője, Lando Norris.

A 24 éves pilótával a pénteki bejelentés szerint úgy kötött új megállapodást a csapat, hogy az a 2026-tól érvénybe lévő új motorszabályokat követő időszakra is kitartson.    

A McLaren a szerződés részleteit nem hozta nyilvánosságra, azt viszont közölte, hogy Norris és 22 éves ausztrál márkatársa, Oscar Piastri „legalább a 2026-os idény végéig” az istálló alkalmazásában marad.

Norris 2019-ben mutatkozott be a Formula–1-ben a McLaren színeiben, legutóbbi megállapodását pedig 2022-ben kötötte meg a brit istállónál. A versenyző eddig még nem nyert futamot az F1-ben, de tavaly hatszor volt második, egyszer pedig harmadik, és a vb-pontverseny hatodik helyén zárt.

A McLaren eddig utoljára 2008-ban nyert egyéni vb-címet, akkor az azóta hétszeres vb-győztessé váló brit Lewis Hamilton pályafutása első trófeáját szerezte meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik