F1: „Verstappen a Haasszal vagy az AlphaTaurival is pole pozíciót szerezne”

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.08.14. 14:02
null
Marko szerint Verstappen minden autóban külön szintet jelentene (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull tanácsadója, Helmut Marko úgy érzi, Max Verstappen fejlődését eltakarja az autó fölénye, és a holland akár a Haas vagy az AlphaTauri volánja mögött is pole pozíciót tudna szerezni.

 

 

A Red Bull zsinórban tizenhárom, míg az egyéni vb-összetettet toronymagasan vezető Max Verstappen nyolc sikernél jár, és minden esélye megvan rá, hogy a soron következő Holland Nagydíjon beállítsa az egymást követő legtöbb győzelem rekordját. Az ilyen egyeduralom láttán mindig felmerül a kérdés, milyen mértékben járul hozzá a fölényhez az autó, illetve a versenyző. A korábbi Formula–1-es pilóta, Juan Pablo Montoya szerint legalább hét-nyolc versenyző nyerne Verstappen helyén, míg a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko úgy véli, a holland minden versenygépben külön ligát képviselne.

Max minden autóban külön ligát képviselne. A 2020-as Max a névazonosságtól eltekintve nem hasonlítható össze a 2023-as Maxszal. Számomra mindig Lewis (Hamilton) volt a mestere annak, ahogy olvasta a versenyeket, valamint kezelte a gumikat. Max most már egyenrangú vele, és talán valamivel jobb is nála, hiszen a nyers tempója erősebb. Hihetetlen fejlődési folyamaton ment keresztül!"

Verstappen a spái időmérőn több mint nyolc tizeddel előzte meg a közvetlen riválisát a felszáradó pályán. Marko úgy véli, a holland egy Haas vagy AlphaTauri volánja mögött is megszerezte volna a rajtelsőséget.

„Ha ilyenek a körülmények, adjanak neki egy Haast vagy egy AlphaTaurit, mindkettő időmérős autó, és pole pozíciót szerezne vele. Nehéz megmondani, mennyi ideig lenne motivációja az AlphaTauriban harcolni, Max más. Egy nap majd odajön és azt mondja: »Köszönöm, ennyi volt!«”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik