F1: az Audi fejlesztő versenyzőt szerződtetett – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.06.22. 12:22
null
Neel Jani segíti az Audi F1-es projektjét (Fotó: Audi)
A Formula–1-be 2026-ban a Sauber oldalán gyári csapatként beszálló Audi bejelentette, hogy Neel Jani lesz a fejlesztő versenyzője.

 

 

 

Mint ismert, az Audi az új motoréra kezdetén, 2026-ban csatlakozik a Formula–1-be a Sauber oldalán, és gyári csapatként saját erőforrást is fejleszt, amelyen már hosszú hónapok óta dolgozik a neuburgi bázisán.

A német márka a tervei szerint az első hajtásláncot már az idén teszteli próbapadon, és ahhoz, hogy ez megvalósuljon, szerződtette a Toro Rossónál (most AlphaTauri) 2006-ban a harmadik számú versenyző szerepét betöltő Neel Janit, aki leginkább a hosszú távú versenyzésben ért el sikereket, és többek között a Le Mans-i 24 órás versenyen is nyert.

A svájci fejlesztő versenyzőként érkezett meg az Audi projektjébe, és izgatott, hogy már ilyen korán szerepet vállalhat benne. „Egyszerre megtiszteltetés és óriási felelősség, hogy már ebben a korai szakaszban részese lehetek ennek a nagy volumenű projektnek. Biztos vagyok benne, hogy a Formula–1-ben és az LMP-ben szerzett tapasztalatommal remek kapocs lehetek az elmélet és a gyakorlat között."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik