Indy 500: Fernando Alonso 4. lett az újabb teszten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.18. 11:58
null
Szerdán néha Alonso is (szél)árnyékba húzódott (fotó: twitter.com)
Ezen a héten minden hétköznap szabadedzéseket rendeznek a jövő vasárnapi Indy 500-as verseny – amelyen részt vesz a kétszeres Formula–1-es világbajnok Fernando Alonso is – keretében. A magyar idő szerint szerda este nagy szélben megrendezett harmadik gyakorláson a spanyol a negyedik leggyorsabb volt – és egyre jobban beletanul az oválpályás autózásba.

 

A szerdai edzés nagy kihívás elé állította az Indy 500-as futamra gyakorló pilótákat, mert nagy erejű, 60-70 kilométer/órás széllökések nehezítették a versenyzők dolgát – emiatt aztán a 33 fős mezőnyből csak 21 sofőr jegyzett mért kört.

A nagy szél miatt a mezőny fele így is tíz mért körnél kevesebbet tett meg, a legtöbbet a 3. helyen záró J. R. Hildebrand ment 54 körrel, míg Alonso 39 körig jutott.

„Nagyon trükkös volt ma vezetni, a szél miatt sokan alig köröztek. Nekem viszont minden körülmény között jó tanulás a pályán töltött idő, és ez így volt most is. Hasznos volt a mai nap is, hiszen kanyarról kanyarra állítottuk be az autót.”

„Persze, aki az F1-ből jön, azt hiszi, hogy ez olyan egyszerű, mert csak négy kanyar van a pályán. Valójában azonban ezekkel az apró beállításokkal század-, tizedmásodperceket lehet nyerni, ami adott esetben három-négy helyezést is jelenthet” – összegezte Alonso a szerdai tesztnapot.

Szerdán a leggyorsabb 40.3779 másodperces idővel Ed Carpenter volt, a spanyol a hétfői 19. és a keddi 24. időeredmény után a korábbiaknál lassabb leggyorsabb kört ment: 40.9961 másodperc volt a legjobb ideje a 2.5 mérföldes oválon.

Végül egy kis ízelítő arról, hogyan száguld Alonso a szélben.



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik