Vívás: Szilágyi Áron aranyérmes a tbiliszi vk-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.02.10. 16:18
Szilágyi Áron győzött Tbilisziben (Fotó: FIE)
Két magyar is nyolc közé jutott a férfi kardozók tbiliszi világkupa-viadalán, Szilágyi Áron pedig ismét a legjobbnak bizonyult – Rabb Krisztián a hetedik lett.

 

A döntő végeredménye 15:7 lett.

És ezzel tulajdonképpen mindent el is mondtunk a férfi kardozók tbiliszi világkupaversenyéről – persze úgy, hogy azt is hozzátesszük, Szilágyi Áron nyert.

Hogy mekkora fölénnyel, azt tényleg elmondja a végeredmény, aki pedig netán végigkövette az internetes közvetítést, újfent megállapította, háromszoros olimpiai bajnok kardozónk a jelenkor fényesen ragyogó csillaga, de mostanra talán kijelenthetjük azt is, a valaha volt legjobb kardvívó.

Szilágyi a nap folyamán végig magabiztosan vívott, egyetlen pillanatig sem ingott meg, egyszer sem forgott veszélyben a győzelme, és a végére nagyon bemelegedett, hiszen az első asszóját leszámítva csak a nyolcaddöntőben engedte a török Ferjanit tízig, egyébként tíz közelébe sem értek az ellenfelei.

Tbilisziben, az elődöntőben amellett, hogy megismétlődött a tokiói olimpiai döntő, hiszen akárcsak akkor, szombaton is Luigi Samelét verte Szilágyi, kicsit megismétlődött a tavalyi budapesti vk-viadal döntője is, ahol az az emlékezetes, később nemzetközi fair play díjjal elismert „nem jelzett az ellenfél gépe, visszaadom a tust” jelenet zajlott le, mert itt is visszaadott a magyar klasszis egy találatot hasonló okokból.

A tbiliszi vk-verseny másik nagy eredménye magyar szempontból Rabb Krisztián negyeddöntőbe jutása: a korábban ifjúsági olimpiát nyerő fiatal vívó a később ezüstérmes iráni Ali Pakdamantól kapott ki.

INTERJÚ SZILÁGYI ÁRONNAL

Elég egyértelmű volt ez a nap – leszámítva az első asszóját.
Igen, nyögvenyelősen alakult számomra ez a verseny, az első asszóban az olasz Rea llen még nem éreztem a távolságot, a sebességet, az akciókat, utóbb kiderült, ez volt a legnehezebb asszóm ezen a napon.

Mi fordult át? Mi lendítette át a nehézségeken?
A második kör előtt hosszabb melegítettem, viszonylag sokat vívtam Rabb Krisztiánnal és Horváth Gergővel, és ott ráéreztem a ritmusra, kiegyenesedett minden. A negyeddöntőig azért nem voltak túlságosan nehéz ellenfeleim, aztán viszont szintet ugrottam, hiszen mind az olasz Samele, mind az iráni Pakdaman ellen már nagyon oda kellett figyelnem.

Az olasz ellen megint visszaadott egy tust, újfent nem jelzett a gép?
Sajnos egyre gyakrabban előfordul az ilyen hiba – Luigi talált, ez egyértelmű volt, a gép viszont nem jelzett. Reklamált is, ezért előre szóltam neki, hogy nyugi, vissza fogom adni a tust.

Egy-egy verseny fináléjában, leszámítva persze az előző három olimpiai döntőt, ritkán szokott nyerni a győzte nyolc tussal. Mit gondol, mivel kerekedett ennyire az iráni Ali Pakdaman fölé?
A tavalyi madridi világkupa-viadalon kikaptam tőle egy tussal, utána az edzőmmel sokat elemeztük Ali vívását, s úgy tűnik, megtaláltuk az ellenszert, hiszen mindaz, amit kitaláltunk, elterveztünk, szombaton működött.

Úgysem érti félre a kérdést: nem unja még?
Azt, hogy nyerek? Sokféle érzés kavarog bennem, az unalom nincs közöttük, a boldogság, az elégedettség viszont igen. Továbbra is nagyon szeretek vívni, ma élveztem is a vívást, élveztem, hogy gondolkoznom kellett.

Vasárnap jön a csapatverseny, s bár a kvóta tulajdonképpen már a kezükben van, a csapattársait fel kell ráznia, hiszen nekik az egyéni nem sikerült túl jól Tbilisziben.
Nem hiszem, hogy fel kell őket ráznom, az, hogy az egyéni ezúttal nem sikerült nekik, nem jelent semmit. Edzéseken elég sokszor vívunk egymás ellen, gyakran meg is vernek, ha egy vk-győztest képesek legyőzni, azért nem rossz vívók… Egyikőjük sem felejtett el vívni, tudjuk azt is, hogy a csapatversenyen nem számít az előző napi egyéni viadal eredménye, csak az, ott és akkor ki és mennyit tesz bele a közösbe. Motiváltak vagyunk, szeretnénk az olimpiára úgy menni, hogy jó helyen vagyunk a világranglistán.

VÍVÓ-VILÁGKUPAVERSENY, TBILISZI
Kard. Férfiak. Egyéni. A 32 közé jutásért: Szilágyi–Rea (olasz) 15:11, Rabb–Moataz (egyiptomi) 15:13, Iliász–Csumori (japán) 15:12, Madrigal (spanyol)–Szatmári 15:11, Seitz (francia)–Horváth G. 15:9. A 16 közé jutásért: Szilágyi–Aslan (török) 15:7, Rabb–Tokunan (japán) 15:8, Apithy (francia)–Iliász 15:6. Nyolcaddöntő: Szilágyi–Ferjani (tunéziai) 15:10, Rabb–Dershwitz (amerikai) 15:14. Negyeddöntő: Szilágyi–Dolegiewicz (amerikai) 15:8, Pakdaman (iráni)–Rabb 15:6. Elődöntő: Szilágyi–Samele (olasz) 15:6. Döntő: Szilágyi–Pakdaman 15:7. Végeredmény: 1. Szilágyi Áron, 2. Ali Pakdaman, 3. Samele Luigi és Szandro Bazadze (grúz), …7. Rabb Krisztián, …24. Iliász Nikolász, …34. Szatmári András, …50. Horváth Gergő

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik