Gyárfás Tamás felmentést vár a másodfokú ítélettől

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.02.13. 14:50
Gyárfás Tamás (Fotó: Török Attila, archív)
Az ATV Start című műsorának volt a vendége Gyárfás Tamás, akit a múlt héten első fokon hét év fegyházra ítélt a Fővárosi Törvényszék Fenyő János médiavállalkozó 26 évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében.

A médiavállalkozó-sportvezető, korábbi tévés producer – aki fellebbezett az ítélet ellen – Rónai Egon műsorában azt mondta, hogy a tárgyaláson ügyvédeivel „minden vádpontot megcáfoltak”, de a bíróság ennek dacára elítélte őt. „Bízom benne, hogy kiderül az igazság” – mondta Gyárfás Tamás.

A médiavállalkozó-sportvezetőt, egykori tévés producert bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek, s tíz évre eltiltották a közügyektől.

Gyárfás Tamás korábban sportriporterként, sportvezetőként, televíziós producerként is tevékenykedett, 1972-től a Népsportnál dolgozott, 1984-ben pedig ő tudósított a szocialista országok által bojkottált Los Angeles-i olimpiáról, majd az 1988-as szöuli ötkarikás játékokról is. Ezt követően 1989 januárjában indította el a Sport Plusz nevű sportbulvárlapot, utána pedig a Nap TV-ben indított sportműsort. Gyárfás Tamást 1993-ban választották meg a Magyar Úszószövetség elnökének, melyet 2016-ig vezetett. Pályafutása során az Európai Úszószövetség, a Nemzetközi Úszószövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is volt.  Emellett ő vezette a szervezőbizottságot, amely a horvátokkal együtt megpályázta a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogát, s a döntésnél végül nem kapott szavazatot.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik