Darts-vb: Littler hihetetlen, Crosst legyőzve már a döntőben!

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.01.02. 22:31
null
Egyszerűen hihetetlen, amit a 16 éves Luke Littler művel (Fotó: Getty Images)
A londoni dartsvilágbajnokságon a legjobb négy között Luke Littler egészen fantasztikus játékkal 6:2-re legyőzte Rob Crosst, és ezzel 16 évesen bejutott a döntőbe!

A 16 éves Littler az összes korábbinál keményebb ellenféllel találkozott Rob Cross személyében. A korábbi világbajnok meg is nyerte az első szettet, és ezzel a 33 éves angol volt az első, aki előnybe került Littlerrel szemben ezen a vb-n, s az első aki a december 17-i ifi vb döntője óta vezetett ellene. Akkor a magyar Kovács Álmos már 3–1-es előnyben is volt, ám Littler innen is fordítani tudott.

 


 

A második szettben Littler szokatlanul feszültnek tűnt – hiába, ez már az elődöntő volt –, és Cross brékelte is fiatal riválisát. Rögtön ezután Littler visszavette a kezdését (bár Crossnak szettnyila is volt), majd a döntő legben kritikus pillanatban megoldotta a 74-es kiszállót (Cross 36-on volt), így 1:1-re egyenlített.

 


A harmadik szettben Littler eggyel magasabb fokozatba kapcsolt, 142-es kiszállót is bedobott, és bár az első szettnyilát kihagyta, a másodikat megoldotta, és ezzel már nála volt az előny (Cross kezdte a szettet!). Érdekesség, hogy ekkor Cross körátlaga jobb volt Littlerénél (107–103).

 

 

A negyedik játszmában Littler kulcspillanatban oldott meg egy 149-es kiszállót (Cross brékelhetett volna!), majd a csata eljutott a döntő legig. Ebben 3 db 180-as kört is virítottak, és végül Littler lépett ki hamarabb. Így a 16 éves tehetség már 3:1-re vezetett.

Littler 149-es kiszállója:

 


Az ötödik szett elején Littler elvette Cross kezdését, ám az exvilágbajnok zseniális 138-as kiszállóval rögtön visszavette azt. Ez a játszma is az ötödik legben dőlt el: Littler keze ezúttal megremegett, D20-szal meglehetett volna neki a 4:1-es előny, ehelyett Cross lépett ki 60-ról, és szépített 3:2-re. Ekkor ketten együtt már 21 db 180-as körnél tartottak.

 


A hatodik szettben is döntő legig mentek el. Hiba itt, hiba ott, a végén Littler koncentrált jobban, és ismét kétszettesre növelte az előnyét.

A hetedik játszmában Cross lendülete kezdett elfogyni, Littler pedig nem akármilyen játékkal operált. A harmadik legben 36-nál – az előző kör két sikertelen kísérletét követően – nem dobott rá egyből a D18-ra, inkább sima 16-tal kerekített, majd bevágta a D10-et. Végül 3–1-re nyerve a szettet 5:2-re vezetett. Már csak egy kellett neki…

 

 

Littlerre szemmel láthatóan nem, vagy csak alig hatott nyomasztóan a tét, mert gyakorlatilag végig ugyanazt a szintet hozta. A nyolcadik szett döntő legig ment, de Littler ezt is simán megoldva 6:2-re megnyerte az összecsapást…

106.05-ös körátlag, 16 db 180-as kör, 46.8 százalékos kiszállózás…

A 16 éves Luke Littler világbajnoki döntőt vívhat…

 


 

 

„Őrület a vb-n minden meccsem, ez is az volt – értékelt Littler a Sky Sportsnak. – Nem is találom a szavakat. A vb előtt azt gondoltam, jó lenne egy meccset megnyerni. Ehhez képest a döntőbe jutottam. Őrület, de tényleg. Elképzelni nem tudom, hogy hová futhat ki ez az egész, ha holnap esetleg nyerek. Az biztos, hogy most megnézem a következő elődöntőt, hogy lássam, kivel játszom. Bármelyikük is lesz az ellenfelem, mindenképpen döbbenetes élmény lesz, hiszen négy-öt éve, gyerekként még bemutató meccseket játszottam ellenük, de leginkább tévén néztem őket. ”

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
ELŐDÖNTŐ

Rob Cross (angol, 8., 102.77)–Luke Littler (angol, 106.05) 2:6 (3–2, 2–3, 1–3, 2–3, 3–2, 2–3, 1–3, 2–3)

Scott Williams (angol)–Luke Humphries (angol, 3.) 0:6 (2–3, 0–3, 2–3, 2–3, 0–3, 1–3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik