EJ, vívás: elődöntőbe jutott a férfi párbajtőrcsapat

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.06.30. 13:28
null
Siklósi Gergely (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Egy sima és egy taktikus vívással kiharcolt győzelemmel elődöntőbe jutott a magyar férfi párbajtőrcsapat Krakkóban, az Európai Játékokon.

 

Az Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely összeállítású együttes a 16-os táblán kapcsolódott be a pénteki versenybe, és ott végig irányítva 45:32-re verte a dánokat.

A következő mérkőzés már jóval nehezebbnek ígérkezett és az is lett. Az elejétől fogva érződött, hogy nagy a tét, korántsem mindegy, hogy a legjobb négy között, vagy az 5–8. helyért következik a folytatás.

Az elsőtől az utolsóig minden tusnak látványosan örült a magyar csapat és a pást köré csoportosuló szurkolótábor. Nagy 3:1-es győzelemmel kezdett, de aztán Koch és Andrásfi szűk vereséget szenvedett, így az első kör után a spanyolok vezettek 6:5-re. A végig – „pihenőidejében” a pást mellett is – magas hőfokon égő Koch második asszója kulcsfontosságú volt, Álvaro Ibanez elleni 6:2-es győzelme ezen a szinten stabil előnyt jelentett a magyar csapatnak. Kochot többször is, többen is nyugalomra intették, majd Nagy 3:2-es veresége után az Andrásfi helyére beállt Siklósi egytusos győzelemmel visszaállította a háromtalálatnyi különbséget (16:13). A következő párharcban Koch előbb „magára húzta” Manuel Barguest, aztán egymás után az ő szúrásai voltak pontosak, így növelni tudta az előnyt. A spanyolok egy pillanatra sem adták föl, tusokat vitattak, de végül Siklósi egy 3:1-es siker után 24:18-nál adta át a pástot Nagynak. A túloldalon Yulen Pereira vívott, igyekezett „terrorizálni”, elbizonytalanítani a magyar párbajtőrözőt, aki a pást végébe szorulva több tust is kapott és 27:25-nél nehéz helyzetbe került. Aztán végre az ő akciói is eredményesek voltak, Boczkó Gábor a háttérből nyugtatta őt – „jól csinálod, jól csinálod” –, biztatta Nagyot, aki bírta idegekkel a feszült hajrát, miközben sportszerűen kétszer is bemondta, hogy földet szúrt. Végül Pereira pár másodperccel a vége előtt, 37:32-nél adta föl a küzdelmet. Az utolsó asszóban a spanyol 14, a magyar vívó pedig 13 tust adott.

A döntőért a magyarok az olaszokkal vívnak 13 órától.

A vívás csapatversenyei Európa-bajnoki érmekért, helyezésekért is zajlanak, illetve az olimpiai kvalifikációs sorozatba is beleszámítanak az eredmények. A csapatküzdelmek minden szakág számára fontosabbak az egyénieknél, mivel csapatkvóta megszerzése esetén – ez jövő év áprilisában derül ki – az együttesek tagjai automatikusan indulhatnak egyéniben is Párizsban. Amennyiben viszont egy válogatott lemarad a játékokról, egyéniben legfeljebb egy vívója lehet ott az adott szakág olimpiai mezőnyében.

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Patai Gergely tudósítja.

Eredmények (24 csapat)
a 16 között
Magyarország–Dánia 45:32

negyeddöntő
Franciaország–Csehország 45:26
Svájc–Lengyelország 28:23
Magyarország–Spanyolország 37:32
Olaszország–Ukrajna 43:28

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik