Könyv: „A siker anatómiája – Nem csak a szépre emlékezem”

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2023.05.17. 20:28
null
Fotó: Dömötör Csaba
Kő András maga is vívott egykor, kötődése a sportághoz ebből származtatható. Legújabb könyvében egy 1970-ben emigráló kardvívó életútját örökítette meg. A csapatban olimpiai (1968) és világbajnoki bronzérmes (1969), vb-ezüstérmes (1969, egyéni; 1970, csapat), egyéniben ifjúsági világbajnok (1962), jelenleg New Orleansben élő Kalmár János fordulatos élete valójában kész regény.

 

„A siker anatómiája – Nem csak a szépre emlékezem” nem csupán Kalmár sportolói pályafutását eleveníti fel, letéve a kardot, radiológusként is hírnevet szerzett. Itthon summa cum laude végzett, 1970-ben hagyta el az országot, Svédországban, majd az Egyesült Államokban is honosította a diplomáját, az Újvilágba az 1956-os olimpiai bajnok kardvívó, Hámori Jenő hívására érkezett, és idővel a New Orleans-i Ochsner Kórház és Klinika igazgatója lett.

Kalmár – 81 évesen is mindenkinek Dzsoni – örömmel vette Kő András megkeresését, mi több, feljegyzéseivel, fotóival segítette a kiadvány elkészülését. Az író így foglalta össze Kalmár életét: „Egy küzdve győző ember története.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik