Asztalitenisz: hét magyar indulhat a világbajnokságon

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2023.04.10. 17:08
null
Madarász Dóra egyesben, párosban és vegyes párosban is asztalhoz állhat a világbajnokságon (Fotó: Dömötör Csaba)
A nemzetközi szövetség által közzétett lista alapján hét magyar játékos kvalifikált a májusi dél-afrikai egyéni asztalitenisz-világbajnokságra, a mieink mind az öt számban érdekeltek lesznek.

 

Mivel nem csak a versenynaptárat, hanem a versenyrendszert is átalakította a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF), ezért a korábbiakkal ellentétben nem a nevezések, hanem a világranglista dönti el, kik indulhatnak a sportág egyéni világbajnokságán. Ebből következően a két szövetségi kapitány Muskó Péter (férfiak) és Bátorfi Zoltán (nők) helyzete is egyszerűsödött: a válogatott játékosok formájának, felkészültségének elemzése és az ebből levont következtetések alapján az utazó csapat összetétele helyett csupán az a dolguk, hogy az ITTF által közzétett névsorra rábólintsanak. Így aztán nem is szolgál különösebb meglepetéssel a lista, az viszont mindenképpen jó hír, hogy a mieink mind az öt számban kvalifikáltak, s összesen három férfi és négy női játékosunk utazhat a dél-afrikai világbajnokságra (május 20–28., Durban). A verseny nem csak az új szisztéma, hanem a helyszín miatt is különleges lesz, ugyanis több mint nyolcvan év után tér vissza a világbajnokság Afrikába – a kontinensen legutóbb 1939-ben Egyiptom fővárosában, Kairóban rendeztek vb-t. A II. világháború előtti időszakban amúgy ez volt az egyetlen olyan világbajnokság, amelyen nem született magyar érem, igaz ennek prózai okai voltak, hazánk nem vett részt a versenyen.

Most viszont ott leszünk Dél-Afrikában, reálisan nézve viszont az éremszerzésre ezúttal sem lesz esély. Férfi és női egyesben 128-an állhatnak asztalhoz, magyar részről Majoros Bence (világranglista-85.), Szudi Ádám (162.), Póta Georgina (77.), Madarász Dóra (86.), Bálint Bernadett (195.) és Hartbrich Leonie (202.) kapott meghívót. A három páros számban – férfi, női és vegyes – 64-es tábláról rajtol a mezőny, itt az Ecseki Nándor, Szudi Ádám (16.), a Póta Georgina, Madarász Dóra (22.) és az Ecseki Nándor, Madarász Dóra (22.) duónak szurkolhatunk. Ebből az is kiderül, hogy a magyar küldöttség legelfoglaltabb játékosa Madarász lesz, ő három versenyszámban is érdekelt, míg Szudi, Ecseki és Póta két-két számban áll asztalhoz.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik