Birkózó-vb: Dénes Mercédesz a vigaszágon, Szabados a nyolcaddöntőben kapott ki

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.09.14. 13:12
null
Szabados Noémi még bízhat a vigaszágban (Fotó: Török Attila)
Az 53 kilogrammos súlycsoportban szereplő Dénes Mercédesz elveszítette vigaszági mérkőzését, így kiesett, a 68 kg-ban induló Szabados Noémi pedig egy győzelem után a nyolcaddöntőben kapott ki és már csak a vigaszági folytatásban bízhat a belgrádi birkózó-világbajnokságon.

 

A szerdai versenynap két magyarja közül először Dénes Mercédeszt szólították szőnyegre, aki kedden egy sima siker után a később fináléig menetelő amerikai Dominique Olivia Parrish-től kapott ki.

Az Érdi Spartacus birkózójának a vigaszágon az ecuadoriak U23-as világbajnokával, a tokiói játékokon nyolcadik Lucía Yépez Guzmánnal kellett összecsapnia, aki a keddi negyeddöntőben csúnyának tűnő lábsérülést szenvedett, alig tudott lebicegni a szőnyegről, ám szerdán vállalni tudta a küzdelmet, s teljesítményén egy pillanatig sem látszott, hogy fájdalmai lennének.

A mérkőzés elején a dél-amerikai gyorsan előnybe került, miután szépen védte a magyar lábra támadását, abból mögé ment és pörgetett (0:4). A folytatásban Dénes Mercédesz igyekezett aktívan birkózni, kereste az akció lehetőségét, ám a második percben egy újabb lábra támadási kísérletéből ismét riválisa került mögé (0:6). A különbség ekkor már jelentős volt, majd Guzmán a harmadik perc közepére lezárta a mérkőzést egy újabb levitellel és pörgetéssel (0:10).

Nem sokkal ezután Szabados Noémi következett a 32 között az olaszok Európa-bajnoki ezüstérmese, Dalma Caneva ellen, aki egyértelműen esélyesebbnek számított a nála, s az első menetben érvényesítette is a papírformát, kétpontos előnyt szerzett. A másodikban aztán Szabados Noémi alaposan meglepte ellenfelét, egy szép pároslábra támadással hátára döntötte és 4:2-re fordított, a folytatásban pedig kiváló védekezéssel sikerült megőriznie előnyét.

A 21 éves magyar számára Caneva sem volt könnyű ellenfél, a következő körben azonban egy még komolyabb riválissal, a moldovaiak vb-címvédőjével, Irina Ringacival kellett megküzdenie.

A meccsen az FTC-KIMBA 21 éves sportolója gyorsan komoly hátrányba került, a moldovai birkózó fél perc után négy pontért eldobta, majd nem sokkal később újabb két ponttal növelte előnyét (0:6). A folytatásban Szabados keményen küzdött és egészen a menet hajrájáig nem változott az állás, akkor azonban Ringaci mögé került és pörgetett, ezzel pedig 10:0-ás technikai tussal győzött.

Szabados Noémi abban bízhat, hogy legyőzője bejut a fináléba és akkor csütörtökön a vigaszágon folytathatja a versenyt.

Szerdán így már nem lesz magyar mérkőzés a belgrádi Stark Arénában. Csütörtökön viszont, a szabadfogásúak első napján Antal Dániel (70 kg), Vida Csaba (79 kg), Püspöki Patrik (86 kg) és Ligeti Dániel (125 kg) lesz érdekelt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik