Birkózó Eb: egyik magyar sem jutott el az elődöntőig

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.03.31. 14:28
null
Dollák Tamara (kékben) tussal nyert a nyolcaddöntőben, aztán kikapott a folytatásban (Fotó: Török Attila)
A budapesti birkózó Európa-bajnokság negyedik versenynapján Elekes Emese (72 kg) sérülés miatt visszalépett, majd Szabó Nikolett (62 kg) kikapott, viszont ezt követően Dénes Mercédesz (53 kg) és Dollák Tamara (57 kg) is tussal nyert a nyolcaddöntőben. A negyeddöntőben mindketten vereséget szenvedtek, így már csak a vigaszágra jutásban bízhatnak.

A Vasast erősítő Elekes a magyar szövetség tájékoztatása szerint a szerdai edzésen szenvedett térdsérülést, így csak három magyar volt érdekelt a csütörtök délelőtti programban.

Közülük elsőként a 62 kilogrammban érdekelt Szabó Nikolett lépett szőnyegre a Magyarországon készülő szerbiai Fábián Annával és bosszantó vereséget szenvedett.

A meccset a vajdasági rivális kezdte jobban, egy kiléptetéssel (0:1) gyorsan előnybe került, Szabó viszont nem sokkal később hasonló akcióval (1:1) válaszolni tudott, a szünet előtt kevéssel azonban ismét Fábián villant és egy levitel után (1:3) kétpontos vezetéssel mehetett a pihenőre.

A második menetben sokáig meddő küzdelem folyt a szőnyegen, majd az ötödik perc hajrájában Szabót figyelmezették, ő pedig szinte rögtön bátran lábra ment, gyönyörűen levitte ellenfelét (3:3), és úgy tűnt, tusba is szorította, ám a bírák nem így ítélték meg. Szabó közel fél percig küzdött a tusért, Fábián pedig azért, hogy elkerülje azt. Végül utóbbi nem csupán kimenekült a kritikus szituációból, hanem vissza is tudott fogni, mögé ment (3:4), az utolsó 30 másodpercben pedig megőrizte előnyét és továbbjutott.

Szabó Nikolett (pirosban) és Fábián Anna küzdelme (Fotó: Török Attila)
Szabó Nikolett (pirosban) és Fábián Anna küzdelme (Fotó: Török Attila)

A folytatásban a 28 évével a válogatott korelnökének számító Dénes Mercédesz következett és egészen nagyszerű birkózással mutatkozott be az Eb-n.

Az érdiek válogatottja a bolgár Irena Binkova ellen egy menetet sem töltött a szőnyegen. Dénes már az elejétől jobbnak, veszélyesebbnek és aktívabbnak tűnt, a bolgár nagyon passzív volt, s a második perc végén meg is kapta második figyelmeztetését, majd 30 másodperccel később Dénes a pontját (1:0).

Ekkor 50 másodperc volt már csak a szakaszból, a meccs viszont csak 40 másodpercig tartott, mivel a magyar sportoló szép előkészítés után mögé ment (3:0), majd felfordította ellenfelét (5:0) és szinte azonnal tust ért el.

Az A-szőnyegen elért magyar tus pillanatában szólították a C-szőnyegre Dollák Tamarát a finn Jenna Hemiä ellen. A magyar birkózó jól kezdett, gyorsan mögé ment (2:0), amire egy perc után riválisa egy kivitellel (2:1) válaszolt. Az első másfél perc sem volt eseménytelen, ám a második perc végén igazán felpörögtek az események: egy összekapaszkodásból Dollák lecsavarta a finnt (4:1), aki visszabillentett (4:3), ám mindkét karja Dollák szorításába ragadt, aki így háromszor is megpörgette, igaz, a bírók ebből csak kettőre adtak pontot (8:3), előnye azonban így is tetemesre nőtt a pihenőre.

Dollákot az akciósorozat végén ápolták, ám folytatta és a második menet elején gyönyörűt dobott (12:3), majd egy perccel később a finn akcióját (12:5) megkontrázva tust ért el, így – Dénes Mercédeszhez hasonlóan a negyeddöntőbe jutott.

NEGYEDDÖNTŐ

A nyolc közé jutott két magyar közül előbb Dollák Tamarát szólították szőnyegre. Kisebb combsérülés nehezítette a dolgát, ami teljesen egészségesen sem lett volna könnyű, ugyanis az elődöntőért az olimpiai bronzérmes bolgár Evelina Nikolovával kellett megküzdenie.

A bolgár birkózó gyorsan meg akarta mutatni Dolláknak, hogy ő a jobb, s egy szép támadással levitte, majd bebillentette (4:0) ellenfelét, akinek küzdenie kellett azért, hogy elkerülje a tust. Dollák Tamara ezek után egy kivitellel egy pontot szerzett, de a bolgár a folytatásban is erőteljesebb volt, s a harmadik percben kivitellel (5:1) növelte előnyét, majd kevéssel a szünet előtt még egyszer sikerült szőnyegen kívülre léptetnie ellenfelét (6:1).

A második menetben az újpesti sportoló mindent megtett, hogy faragjon hátrányából, bátran kezdeményezett, de gyakorlatilag minden indításából a bolgár jött ki jól, előbb 8:1-re módosította az állást, majd egy szép dobással (12:1) tust ért el.

Még ment Dollák meccse, amikor Dénes Mercédesz is megkezdte a magáét a világbajnoki bronzérmes lengyel Katarzyna Krawczyk ellen.

A találkozó elején aktívan keresték a fogást a felek, a második percben aztán a 31 éves lengyel gyönyörű válldobással eldobta Dénest (4:0). A szünet előtt egy újabb válldobást indított Krawczyk, ám tulajdonképpen meg sem tudta fogni riválisát, lecsúszott róla a keze és hason találta magát, az érdi sportoló pedig élt a lehetőséggel és rávetette magát, amiért két pontot kapott. Az idő lejárt, a szünetben viszont lengyel kérésre a bírák visszanézték az esetet, majd úgy döntöttek, hogy a lengyel akciója után a mögékerülés nem értékelhető.

Így visszaállt a négypontos különbség, a magyar birkózó pedig akciókényszerben volt, s még a negyedik percben egy ígéretes támadást indított, ám hiába fogott rá a lengyel bal lábára, sokat várt, Krawczyk pedig kibújt és mögé került (6:0), majd pörgetett (8:0). Ezzel lényegében eldöntötte a meccset, melyet a hatodik perc elején egy levitellel (10:0) technikai tussal le is zárt.

Dénes Mercédesz (kékben) sikerrel vette az első akadályt, a másodikon azonban nem jutott túl (Fotó: Török Attila)
Dénes Mercédesz (kékben) sikerrel vette az első akadályt, a másodikon azonban nem jutott túl (Fotó: Török Attila)

A csütörtöki folytatásban két magyar érdekeltségű mérkőzést rendeznek: Nagy Bernadett a 76 kilogrammosok között, míg Szabados Noémi68 kilogrammban lép szőnyegre a bronzéremért.

Előbbi szerdán két győztes meccs után az elődöntőben kikapott a törökök klasszisától, Yasemin Adartól, míg utóbbi első meccsén veszített, de legyőzője, a francia Pauline Denise Lecarpentier a hiányos vigaszágra vitte, így egyből helyosztót vívhat a lengyel Natalia Iwona Strzalkával. Nagy a bolgár Marija Orjaskovával csap össze a bronzért a 18 órakor kezdődő programban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik