MOB-botrány: tudta nélkül jelölték tagságra Mocsai Lajost is

SZ. GY.SZ. GY.
Vágólapra másolva!
2021.12.28. 08:29
null
Mocsai Lajos (Fotó: Török Attila)
A megkérdezése nélkül jelölte MOB-tagnak a múlt héten Mocsai Lajos mesteredzőt, a Testnevelési Egyetemet működtető alapítvány elnökét Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke azt követően, hogy korábban más sportlegendákkal együtt őt is kitették a közgyűlésből.

„Egy ilyen jelölés a MOB tagságára nagy megtiszteltetés, de a helyzet az, hogy velem nem egyeztetett senki – mondta a Nemzeti Sportnak Mocsai Lajos. Csak olyan MOB-közgyűléshez és alapszabályhoz tudnám a nevem adni, amelyben hosszú távon garantált a testnevelőtanárok, az edzők és maga a Testnevelési Egyetem, a sporttudományok képviselőinek a helye, függetlenül a mindenkori elnök vagy elnökség preferenciáitól. Hiszen a sportnak ezen szereplői nélkül elképzelhetetlen a sikeres magyar olimpiai mozgalom, az olimpiai sportsiker.”

Miután az elnökségi tagok visszautasították, hogy rögtönözve döntsenek a Kulcsár Krisztián által váratlanul december 23-án éjjel körbeküldött 15 nevet tartalmazó listáról, az erre a célra keddre összehívott elnökségi ülésen való részvételt is lemondta a testület nagy része, nem kívánnak már együtt dolgozni az elnökkel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik