Létesítmény: felújították a Pécsi Vasutas Sportkör mecseki síházát

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.11.18. 17:03
Címkék
Hetvenmillió forintból újították fel a Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) csütörtökön átadott mecseki síházát – közölte az egyesület az MTI-vel.

A PVSK közleménye szerint a Mecsek 535 méter tengerszint feletti magasságú Misina hegycsúcsának északi oldalán, a tv-torony emblematikus épületének közelében álló létesítményt 69 millió forintos kormányzati támogatás segítségével 70 millió forintból korszerűsítették és bővítették.

A felújítás eredményeként a síház a jövőben téli szezonon kívüli turisztikai, oktatási célokat is szolgálhat, hiszen – jelezték a kommünikében – rendelkezik a sportolni, túrázni vágyók szélesebb körét kiszolgáló infrastruktúrával és a 21. század biztonsági és környezetvédelmi elvárásainak is megfelel.

A beruházás keretében egyebek mellett szigetelték az épületet, felújították az ahhoz vezető utat, kicserélték a ház tetőszerkezetét, megújították fűtési és villamos rendszerét, emellett új helyiségeket alakítottak ki a létesítményben.

A közlemény szerint megyei sí- és szánkó-diákolimpiák, amatőr versenyek idején a síház szolgáltatásait alkalmanként több száz tanuló vette már eddig is igénybe, ugyanakkor a fejlesztésnek köszönhetően gyermektáborok és napközi jellegű programok helyszíneként, családok, kisebb társaságok gazdaságos erdei szálláshelyeként is szolgálhat majd az épület a síszezonon kívül is.

Az Aktív Magyarország program és a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program forrásaiból megújult pécsi síház korszerűsítése egy, a kormány támogatásával zajló országos program részeként valósult meg, amelynek keretében összesen 227 millió forintot juttattak öt magyar síterep infrastrukturális fejlesztésre – derül ki a PVSK tájékoztatásából.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik