Asztalitenisz World Tour: csak Kosiba maradt versenyben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.01.23. 12:40
Mindkét negyeddöntős magyar páros kiesett szombaton délelőtt a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) World Tour-sorozatának idei első versenyén, a budapesti Tüskecsarnokban, így hazai részről már csak Kosiba Dániel van versenyben.





Madarász Dóra és Pergel Szandra duója az első helyen kiemelt dél-koreai Dzseon Dzsi Hi, Jang Ha Jun kettőssel próbálta felvenni a harcot, és ugyan egy szettet sikerült nyernie, a rivális végül magabiztosan győzött és jutott a legjobb négy közé.

A férfiaknál az egyformán 20 éves Lakatos Tamásra és Szudi Ádámra ugyancsak egy ázsiai ellenfél várt, a tajvani Csen Csien-an és Csiang Hung-csie. A meccset végig az esélyesebb tajvaniak irányították, akik játszmavesztés nélkül léptek tovább.

A 21 éven aluliak versenyében Ecseki Nándor szerepelt a legjobban magyar részről, ő a legjobb nyolc között búcsúzott.

A viadal egyetlen még állva maradt magyar résztvevője, Kosiba Dániel 14 órától lép asztalhoz a férfi egyes nyolcaddöntőjében.


A 70 ezer dollár összdíjazású budapesti viadalon, amely vasárnapig tart, 56 ország közel 400 versenyzője indult.

ASZTALITENISZ WORLD TOUR, BUDAPEST
női páros, negyeddöntő:

Dzseon Dzsi Hi, Jang Ha Jun (dél-koreai)–Madarász Dóra, Pergel Szandra 3:1 (7, 11, -9, 4)
férfi páros, negyeddöntő:
Csen Csien-an, Csiang Hung-csie (tajvani)–Lakatos Tamás, Szudi Ádám 3:0 (6, 7, 8)
KÉSŐBB
férfi egyes, nyolcaddöntő:

Kosiba Dániel–Quadri Aruna (nigériai) 14.00

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik