Küzdősport: 14 magyar sportoló utazik a pekingi világjátékokra

Vágólapra másolva!
2010.08.24. 13:14
Tizennégy magyar sportoló kapott meghívást Pekingbe az augusztus 28. és szeptember 4. között rendezendő küzdősportok világjátékára, amelyen kizárólag a világ élvonalába tartozó versenyzők vehetnek részt.

A Nemzeti Sportszövetség nevében Dr. Gémesi György elnök kívánt jó versenyzést a csapatnak a mai sajtótájékoztatón.

A küzdősportok világjátékának egyik megálmodója, Dr. Leyrer Richárd elmondta: 2005-ben Szöulban az AGFIS (Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége) ülésén vetődött fel először a közös verseny ötlete, amelyhez végül négy olimpiai és kilenc nem olimpiai szervezet csatlakozott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik