A Kométa-Kaposvár szakmai igazgatója továbbra is optimista

Vágólapra másolva!
2008.01.27. 15:34
A Kométa-Kaposvár vezetősége a sorozatos vereségek ellenére is bízik abban, hogy az együttes bejut a legjobb négy közé a Közép-európai Ligában. A somogyi csapat szombaton a címvédő, Bajnokok Ligája-résztvevő szlovén ACH Volley Bled otthonában kapott ki. Az előző szezonban magasra tette a mércét a Kométa-Kaposvár férfi röplabdacsapata. A honi bajnokságot és kupát is megnyerte, a Közép-európai Ligában pedig a harmadik helyen végzett.
A BL-résztvevő szlovén ACH Volley Bled elleni vereség után is bízik a kaposvári vezetőség a négy közé jutásban.
A BL-résztvevő szlovén ACH Volley Bled elleni vereség után is bízik a kaposvári vezetőség a négy közé jutásban.
A BL-résztvevő szlovén ACH Volley Bled elleni vereség után is bízik a kaposvári vezetőség a négy közé jutásban.
A BL-résztvevő szlovén ACH Volley Bled elleni vereség után is bízik a kaposvári vezetőség a négy közé jutásban.

Az már előre borítékolható volt, hogy idén sokkal nehezebb dolga lesz az együttesnek, nyáron ugyanis három meghatározó játékos is távozott, valamint egy újabb osztrák rivális, a bleiburgi Posojilnica Aich/Dob is részvételi jogot nyert a pontvadászatban. A kaposváriak eddig hét győzelmet és hét vereséget gyűjtöttek be, de még mindig nem mondtak le az év elején meghatározott céljaikról.

„A holtszezonban Németh Szabolcs, Mózer Zoltán és a szerb Marko Galesev is elhagyta az együttesünket – mondta a Somogy Online-nak Gelencsér László, szakmai igazgató. – Ők most a magyarnál sokkal magasabban jegyzet bajnokságokban játszanak. Úgy gondoltuk, hogy továbbra is a megkezdett úton haladunk, tehát fiatal tehetségeket próbálunk meg a megyeszékhelyre csábítani. Olyan röplabdázókra esett a választásunk, akik meghatározó szerephez jutottak a korosztályos válogatottakban és a lehető leghamarabb beépíthetők a felnőtt együttesünkbe. Természetesen azzal tisztában voltunk, hogy ők nem fogják tudni egyik napról a másikra pótolni a távozóinkat, így nehéz lesz megismételni az előző szezonban nyújtott produkciónkat. Ezért a támogatóinktól és a szurkolóinktól is türelmet kértünk.”

A Kométánál az idény előtt reális célokat állítottak fel. A Közép-európai Ligában nemcsak a helyezést, azaz a legjobb négy közé kerülést határozták meg, hanem azt, hogy kiket kell legyőzni az együttesnek. „Úgy ítéltük meg, hogy három olyan együttes van a bajnokságban, melyeket nem, vagy csak hatalmas bravúr árán tudnánk legyőzni – folytatta a szakmai igazgató. – A szlovén Bled és a két osztrák sztárcsapat, a Bécs, valamint az Innsbruck nem csak szakmailag tart előrébb nálunk, de az anyagi lehetőségeik is sokkal jobbak. A szintén osztrák Posojilnica Aich/Dob velünk azonos játékerőt képvisel, a többieket viszont itthon és idegenben is meg kell verni.”

A csapat remekül kezdte az idényt. Sorra nyerte a meccseket a Közép-európai Ligában, és a CEV-kupában is letette névjegyét. „Bizony, még minket is meglepett a remek rajt – tette hozzá Gelencsér László. – Számoltunk azzal is, hogy a fiatalok nem tudnak minden összecsapáson erőn felül teljesíteni. Novemberben aztán a válogatott program miatt jött egy hosszabb szünet, és a folytatás már nem sikerült túl jól. Zsinórban jöttek a vereségek, és több helyről is azt hallottuk, megbomlott az egység a Kométánál. Ezek a pletykák nem fedik a valóságot; a csapatban jelenleg is nagyon jó a hangulat, és ha megnézzük, mely egyletektől kaptunk ki, akkor kiderül, hogy egyedül a pozsonyi kudarccal nem számoltunk. Arra a vereségre nincs is magyarázat. A meccs után leültünk a játékosokkal, és mindenkiben tudatosítottuk, még egyszer nem fordulhat elő ilyen fiaskó.”

A csapat vezetősége még mindig bízik abban, hogy be tudnak kerülni a négyes döntőbe. „A célunk továbbra is a négy közé kerülés – jelentette ki Gelencsér László. – Ehhez az kell, hogy minden mérkőzésen a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból és a nálunk alacsonyabban jegyzett gárdákat verjük meg, valamint bízzunk a riválisaink botlásában is. A dolgunkat nehezíti, hogy Kántor Sándor kidőlt a sorból. Nemcsak a pontjai fognak hiányozni, hanem a rutinja, a higgadtsága és a lelkesedése is. Sajnos a fiatal játékosaink még nem elég rutinosak. Ha ők is már kellő tapasztalatot szereznek a nemzetközi kupákban és le tudják vetkőzni a kishitűségüket, akkor képesek lesznek a bravúrra, akár idegenben is.”

„A nyáron a vezetőség azon dolgozott, hogy megteremtse a felkészüléshez és a szerepléshez elengedhetetlen anyagi hátteret – közölte Laszczik Iván, a Kométa-Kaposvár elnöke. – Büszkén állíthatom, hogy nincs tartozásunk. A játékosaink időben megkapják a fizetésüket, és az egyéb kötelezettségeinket is mindig időben rendezzük. Tehát mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy egy újabb sikeres szezon elé nézzünk, a többi a röplabdázóinkon és a szakmai stábon múlik. Természetesen idény közben sem ülünk ölbe tett kézzel; jelenleg is azon fáradozunk, hogy a jövőben se legyenek financiális gondjai az egyesületünknek.”

KÖZÉP-EURÓPAI LIGA, FÉRFIAK, ALAPSZAKASZ, 14. FORDULÓ:

ACH Volley Bled (szlovén)–Kométa-Kaposvár 3:0 (19, 15, 19)
Radovljica, 200 néző. Játékvezetők: Rajkovic, Stipanicev (horvátok)
Bled: Urnaut 12, Pajenk 6, Cebron 10, Taliaferro 3, Touzinsky 11, Plesko 8. Csere: Skorc (liberó). Edző: Dragutin Baltic
Kaposvár: ifj. Laszczik, Nagy J. 4, Czintula 4, Horváth D. 7, Csala 7, Bánhegyi 2. Csere: Molnár D. (liberó), Kaszap 2, Chacon 1. Edző: Zarka Péter
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik