Dakar: Loeb újabb szakaszsikerrel lopódzott közelebb Sainzhoz

ZS. B.ZS. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.16. 21:31
null
(Fotó: AFP)
Az autósoknál Sébastien Loeb kedden újabb szakaszgyőzelmet aratott a Dakaron, ezzel 20 és fél percre csökkentette hátrányát az összetettben vezető Carlos Sainzhoz képest. Kovács Miklósék kamionos egysége a 18. lett.

 

Három szakasszal a Dakar vége előtt továbbra is nyílt a küzdelem az autósoknál a végső sikerért. Bár Carlos Sainz továbbra is több mint húsz perccel vezet Sébastien Loeb előtt, a francia a keddi győzelemmel lőtávolon belül maradt. A Prodrive versenyzője az elmúlt négy szakaszból hármat megnyert, vagyis spanyol ellenfelének továbbra is nagyon résen kell lennie. A technikai hibák, defektek, egyéb problémák bármikor utolérhetik az embert a sivatagban, ezért hiába számít Sainz a végső győzelem esélyesének, még egyáltalán nem lefutott a küzdelem.

A kamionosok mezőnyében a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió a korábbi gigantikus időbüntetés ellenére is stabilan tartja top20-as pozícióját az összetettben. A kedden elért 18. hely azt jelenti, hogy a magyar egység 15-ként folytatja szerdán, és némi szerencsével még előrébb is kerülhet, mert közvetlen ellenfelei nincsenek elérhetetlen távolságban.

A Dakar szerdán egy Al-Ulából induló és ugyanoda visszatérő hurokszakasszal folytatódik egy 241 kilométeres szelektívet magában foglalva, amely a rendezők szerint különösen nehéz terepen zajlik majd, így hatékonyan ki lehet aknázni a riválisok esetleges problémáit.

46. DAKAR RALI
Az állás a 9. szakasz (Hail–Al-Ula, össztáv: 639 km, ebből szelektív szakasz: 222 km) után
Autósok:
1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Audi RS Q E-tron) 37:50:57, 2. Loeb, Lurquin (francia, belga, Prodrive Hunter) 20:33 p h., 3. Moraes, Monleon (brazil, spanyol, Toyota Hilux) 1:12:02 ó h. Motorosok: 1. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 40:53:49, 2. Branch (botswanai, Hero) 7:09 p h., 3. Van Beveren (francia, Honda) 11:26 p h., ...22. Gyenes (romániai, KTM) 6:07:43 ó h. Kamionosok: 1. Martin Macik, Frantisek Tomasek, David Svanda (cseh, Iveco) 43:26:01, 2. Loprais, Valtr Jr., Stross (cseh, Praga) 1:54:42 ó h., 3. Van den Brink, Torrallardona, Van de Pol (holland, spanyol, holland, Iveco) 2:12:10 ó h., ...15. Kovács, Czeglédi, Ács (magyar, Scania) 62:44:37 ó h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik